'Nagyszerű-a harisnyám kiszakadt, az eső is esik és sehol egy nyavalyás autó,'-leültem a járdaszegélyre,- vizesebb már akkor sem lehettem volna,ha bedobnak egy medencébe-magamban duzzogtam egy darabig, de ahogy a percek teltek, kezdtem kétségbeesni.Ehhez a két dologhoz értettem a világon a legjobban:-duzzogni, és folyton kétségbeesni.
Aznap kellett volna találkoznom a bácsikámmal, Pete-tel,hogy hazavigyen a családjához,akik egy London melletti kisvárosban laktak. Anyám ötlete volt ez az egész baromság. Nem igazán csábított a gondolata annak, hogy egy egész nyarat számomra vadidegen emberek között töltsek,de nem volt választási lehetőségem.Az anyám, Aileen sosem volt minta anya...nem igazán értettem, miért vállalt gyereket egyáltalán.Az apámat nem ismertem, és meg mertem volna rá esküdni, hogy Aileen sem nagyon. Most pedig azzal a hihetetlenül átlátszó szöveggel jött elő, hogy szeretné, ha megismerném a rokonaimat Londonban! Végül arra jutottam, hogy ha az ember magányos, akkor bárhol az lehet a világon. Rosszabb már nem lehet alapon összepakoltam minden holmim, és búcsút intettem Amerikának.
-A francba!-morogtam, mert észrevettem, hogy beleléptem egy óriási rózsaszín rágógumiba.-Hogy rohadnál meg!-mérgelődtem tovább, de ekkor valaki megszólított:
-Te lennél Allie Jules?-a hang irányába fordultam:
-Igen, maga meg minden bizonnyal Pete.
.-Ejnye, hogy ki vagy csípve Al!-méregetett Pete.
-Ugyan, csak felkaptam valamit...-motyogtam, hiszen ez volt az igazság, fekete körömcipőt, egy hozzá színben passzoló neccharisnyát viseltem, egy gombos ceruza szoknyával, amibe kedvenc elnyűtt fehér ingemet tűrtem. A hajam hajpánttal fogtam össze, és még csak nem is sminkeltem...nálam ez volt a hétköznapi viselet, de ahogy elnéztem Petet, nem kellett sok idő ahhoz, hogy
rájöjjek, miért érzi,úgy, hogy túlöltöztem. Rajta egy keki színű kopott vászon nadrág és egy sötétbarna ősrégi bőrdzseki feszült,meg egy fekete wesko csizma, amit nem igazán tudtam hova tenni, ahogy azt az óriási őszes barna szakállat sem az arcán.
-Ez aztán a sok holmi egy nyárra, eh?-intett a mindösszesen két bőröndből álló poggyászom felé. Nem válaszoltam-ugyan erre most mit mondhattam volna?!...Sőt egyáltalán nem is beszéltünk a továbbiakban. Pete egy számomra ismeretlen dalt dúdolt,miközben bepakolta csomagjaimat egy régebbi típusú piros Fordba. Úgy egy fél órás autóút következett ezután, majd megálltunk egy gondosan ápolt kert előtt, amihez takaros kis ház tartozott. Furcsa, de első pillantásra megtetszett-'talán mégsem lesz olyan rossz itt'-futott át az agyamon.
-Annyira más, mint otthon-törtem meg végül a csendet. Tényleg az volt, barátságosabb.
-Szeretni fogod, hidd el-mosolygott Pete biztatóan.-A te szobád pont az lesz ott.-mutatott az egyetlen erkélyes ablak irányába. -Gyere Al, menjünk be.-indítványozta, én pedig félszegen elindultam a nyomában.
-Sajnos nincs itthon most senki,mert a gyerekek a nagyinál vannak, Mira pedig dolgozik.-magyarázta Pete. Kicsit megkönnyebbültem, bár tudtam, hogy nem bujkálhatok örökké Pete családja elől.
-Ugyan, nem gond.-bólintottam, Pete pedig most már kezdett belelendülni a beszédbe:
-Egyébként Mira nem dolgozik messze, van egy kis kávézója, úgy három saroknyira.Tudtad, hogy ő főzi a legjobb kávét a környéken?-csak megráztam a fejem, mert közben teljesen másra figyeltem. Még mindig a házat tanulmányoztam, minden szögletét megnéztem magamnak, és nagyon hangulatosnak találtam. A falakat lambéria fedte, melyeket teljesen beborítottak Pete és Mira gyerekeinek képei. A nappaliban egy csinos kis kandalló állt melyen szintén ott sorakoztak a családi fotók. A levegőben édes illat keringett, talán alma és fahéj elegye, nem voltam benne biztos.
-Gyere, megmutatom a szobádat.-intett a lépcső irányába Pete. Segített nekem felvinni bőröndjeimet a nyikorgó tölgyfa lépcsőn, aztán egy folyosó következett, melynek padlója szintén fa burkolatú volt.
-Hát ez lenne az!-tárta szélesre előttem a szoba ajtaját.Bevitte a csomagokat, és letette őket az ágy mellé.-Én most magadra is hagylak,te meg vegyél fel valami szárazat! Jó ég, ha Mira meglátna ilyen vizesen, azt nem tenném zsebre.-nevetett Pete, majd becsukta maga mögött az ajtót.-Ha szükséged lenne valamire, a garázsban leszek-hallottam távolodó hangját.
Gyorsan kicipzároztam az egyik táskám, és felkaptam magamra egy farmert, meg egy piros pólót, remélve, hogy ez már senki számára nem lesz túl sok. A hajamat megszárítottam,majd lehuppantam az ágyra, és hosszasan elnéztem új szobámat. Tágas volt, és nagyon világos-'Ezen mindenképpen változtatnom kell-gondoltam, mert már megszoktam, hogy az amerikai szobám egy kis sötét lyuk volt. Itt A fal menta zöldre volt festve,melynek mentén egy tükrös ajtajú ruhásszekrény állt,mellette a sarokban pedig egy íróasztal, egy régebbi fajta számítógéppel. Az ágy mellett volt még egy kis éjjeli szekrény,meg egy állólámpa.Rettentően furcsa volt ez a nagy kontraszt az itteni és az otthoni szobám között, ahol állandó volt a sötétség, és a zsúfoltság a kis hely miatt. Ráadásul akárhányszor benn cigiztem, utána hosszú ideig szinte vágni lehetett a füstöt a kis ablak miatt.
Úgy döntöttem végül, hogy kicsomagolok. Nem volt kedvem lemenni Petehez, úgyhogy nem siettem el a dolgot.Egyébként is szerettem egyedül lenni, sosem zavart, hogy nincsenek barátaim,nem foglalkoztam másokkal, ahogy ők sem velem. Egy valaki azért mégis volt, akihez kötődtem egy ideig, Liam. Akkor jöttünk össze, amikor tizenhét lettem, másfél évig tartott a kapcsolatunk, de végül elhagytam. Tudtam, ha vele maradok, engem is beleránt a világába, a drogok közé. Agresszív lett, és kiszámíthatatlan,ezek után tényleg nem volt már több okom Amerikában maradni. Igaz, fél év telt el azóta, hogy hírét sem hallottam, sokszor gondoltam rá, mint az egyetlen emberre, akinek valaha megnyíltam.
Időközben teljesen besötétedett, nem is vettem észre, annyira belemerültem a gondolataimba.Pete kopogtatása zökkentett ki a mélázásból.
-Allie! Lejönnél? Megjött a csipet csapat.
-Persze, máris.-ugrottam fel, és a következő pillanatban már az ajtóban álltam.
-Gyere csak,már mindenki itthon van.-mondta újra, minden bizonnyal azért, hogy megint mondhasson valamit. Egyébként egész szimpatikus fickónak könyveltem el Pete-et, és biztos voltam benne, hogy a gyerekei, és Mira is felnéznek rá. A lépcsőn leérve egy szőke hajú ötven körüli nő várt minket arcán sugárzó mosollyal.
-Amikor legutoljára láttalak, még pici baba voltál.-mondta a nő, aki minden bizonnyal Mira lehetett, majd mire egyet pisloghattam volna, már át is ölelt. Mira anyám nővére volt, bár most,hogy megnéztem, nem véltem felfedezni bennük hasonlóságot. Talán csak, hogy mind kettőjüknek kis pisze orruk volt. Mirának nagy meleg barna szemei voltak, melyek sarkában nevetőránc húzódott.Anyámnak ezzel szemben pici zöldes barna szeme volt, és sosem nevetett.
-Gyere Allie, már készül a vacsi!-invitált a konyhába Mira.-Pete,szólj a gyerekeknek, hogy jöjjenek le-utasította férjét Mira. Pete aki közben letelepedett a tévé elé felkiabált az emeletre:
-Vacsoraa!!-Mira a fejét rázta:
-Így én is fel tudtam volna szólni nekik-mondta, majd hozzá tette:-Mindig a focit bámulja...-én csak mosolyogtam a megjegyzésen, igazán nem tudtam, miről is beszélhetnék vele, de nem kellett ezen törnöm a fejem, mert anyámról kezdett érdeklődni. Elmeséltem neki, hogy most nem dolgozik, hanem az új barátjával utazgat, aki egyébként egy autó kereskedésben dolgozik, aztán a suliról kezdett kérdezgetni, de ekkor kicsapódott a konyha ajtó, és egy tíz év körüli kis srác rontott be a konyhába.
-Mit eszünk?-kíváncsiskodott, de Mira csúnyán nézett rá:
-Mikey, előbb illene, köszönni az unokatestvérednek!-korholta le kisfiát.
-Szia-fordult felém Mikey,majd még mielőtt viszonozhattam volna a köszönést, újra anyja felé fordult:-Na mit eszünk?-Mira bocsánat kérően nézett rám.
-Hagyma leves lesz,és most kivételesen készítettem egy kis almás sütit is. -Remélem szereted.-ez utóbbi mondatát már hozzám intézte.
-Persze, az szuper lesz.-mondtam, bár fogalmam sem volt róla, hogy szeretem-e. Anyám mellett rákényszerültem a gyors kajára, életében nem főzött még semmit. Az ajtó újra nyílt, és két velem egykorú lány jelent meg a konyhában. Úgy néztek ki, mint két tojás. Mindkettőjüknek arany szőke haja volt, ami egészen a hátuk közepéig leért.Soványak voltak, és magasak, nálam körülbelül úgy egy fejjel magasabbak.Mind a két lánynak kék szeme, és pisze szeplős orra volt, és mindkettejük kíváncsi arckifejezéssel méregetett.
-Helló, Kira vagyok, nyújtott kezet a hozzám közelebb álló, ő pedig az ikertestvérem, Lanie.
-Helló-Köszönt a Lanie nevű lány is.
-Sziasztok! Allie vagyok.-mutatkoztam be. Fogalmam sem volt arról, hogy hány gyereke van Petenek, és Mirának, úgy tűnik nem nagyon vettem szemügyre azokat a fotókat kinn a nappaliban.- Lanie, szólj apunak, hogy kész a leves. -kérte Mira egyik lányát.
-Apaaaa!-kiabálta az egyik iker-Gyere enni!-Mira megint a szemét forgatta:- kislányom, így én is kitudtam volna kiabálni.
-Bocsi anyu-mosolygott Lanie, és arcon csókolta Mirát.
A vacsora nagyon finom volt, és
érdekes is. Mikey akiről kiderült, hogy nálam is jobban ért a duzzogáshoz, kijelentette, hogy márpedig ő nem eszi meg a levest, és csak a süteményből kér. Mira azonban nem engedett neki. Azt mondta, addig nincs sütizés, amíg meg nem kóstolta a levest. Az ikrek veszekedtek egy sort azon, hogy hogy hívják az új srácot a szomszédban, mert Kira meg mert volna esküdni rá, hogy Charlie a neve, Lanie pedig váltig állította, hogy Bernardnak hívják.
-Lányok, elég legyen-csitította Pete a lányait. Még a végén rossz benyomást keltetek Alliere.
-Ugyan, dehogy-tiltakoztam, mert egyáltalán nem érdekelt a lányok veszekedése.
-Na és, milyen suliban szeretnél tovább tanulni?-váltott témát gyorsan Mira.
-Nem is tudom, igazából nem tervezem a tovább tanulást.-mondtam, és erre még a lányok is elcsendesedtek.
-Nahát, hogy hogy?-kíváncsiskodott Pete is.
-Még nincsenek igazán terveim, úgy gondoltam, majd lesz valahogy úgyis.-vontam vállat.
-És Aileen mit szól ehhez?-csodálkozott Mira, amit én nem igazán tudtam mire vélni.'Mit szólna?Semmit...'-gondoltam, de csak ennyit válaszoltam:
-Ő teljesen rám bízza a döntést... mindenben.- ezek után nem nagyon firtatták az iskolával kapcsolatos nem létező terveimet.
-Na, és milyen volt a nagyinál, gyerekek?-hozakodott elő újabb témával Pete, mintha kínosnak találta volna a beálló csöndet.
-A nagyi mindenkit üdvözöl.-kezdte az egyik iker-fogalmam sem volt arról, hogy Kira, vagy Lanie az. Ez után még esett pár szó a nagyanyjuknál töltött időről, és arról, hogy Mikey egyre szófogadatlanabb, ezzel végleg ki is merült a beszélgetés. Vacsora után az ikrek elmosogattak, Mira nagy nehezen rávette Mikeyt, hogy menjen el fürdeni, Pete pedig újfent leült tv-t nézni. Én megköszöntem a vacsorát, és jó éjszakát kívántam mindenkinek.
Örültem, amikor becsukódott mögöttem a szobám ajtaja. Mivel korán volt még az alváshoz, és még fürdeni sem tudtam elmenni, mert Mikey volt benn a fürdőben, kiültem az erkélyre, és rágyújtottam. Elszívtam vagy három szálat, és a környéket bámultam. Jól esett a hűvös levegő, és a sötétség. Az utca teljesen kihalt volt, csak az egyik szomszédban égett még a kinti lámpa fénye. Valaki az autóját bütykölhette, mert a következő pillanatban kikiáltott alóla:
-Aaron, hozd már ide a fogót.- Csak most vettem észre, hogy valaki más is van odakinn, aki minden bizonnyal Aaron volt, és aki ezidáig engem bámult!! Amikor észrevette, hogy őt figyelem, elfordította a tekintetét, és egy szerszámos ládával a kezében odament az autóhoz. Miután odaadta a kért fogót az autót szerelő férfinek, újra felém pillantott. Én persze még mindig őket figyeltem. Ekkor meghallottam, hogy kopogtatnak az ajtómon, egy utolsó pillantást vetettem a lentiekre, elnyomtam a cigimet, és besiettem. Hallottam, hogy valaki az ajtó másik oldalán halkan suttog:
-És ha már alszik?-kinyitottam az ajtót. Az ikrek álltak előttem, egyforma világoskék pizsamában.
-Ne haragudj Allie, én mondtam Kirának, hogy ne zavarjunk,de, hát...-Lanie vállat vont, mert nem tudta befejezni a mondatot.
-Bejöhetünk?-kérdezte mosolyogva Kira.
-Őőőő, persze, gyertek csak!- mondtam, azzal szélesre tártam előttük az ajtót. A lányok letelepedtek az ágy mellé, a földre, egyikük törökülésben, a másik pedig térdeit átkarolva, és minden bizonnyal azt várták, hogy csatlakozzak hozzájuk. Bezártam magam mögött az ajtót, és leültem közéjük.
-Hogy tetszik a szoba?-kérdezte a törökülésben ülő lány(tényleg nem lehetett megkülönböztetni őket.)
-Igazán nagyon szép.-mondtam,és körbefutottam a szememmel a szobát.
-Na és te mindig ilyen csendes vagy?-kérdezte.
-Kira!-torkolta le testvérét Lanie.
-Azt hiszem, kell egy kis idő, amíg megszokom az itt létet.- válaszoltam, és kezdtem rájönni, hogy a cserfesebb lányt hívják Kirának, aki pedig mindenért rászól, Lanie.
-És van barátod?-folytatta a kérdezősködést Kira.
-Nincsen, és nektek?-kérdeztem vissza. Nem értettem a beszélgetés lényegét, de gondoltam nem lenne valami kedves elutasítani a lányok barátságos közeledését.
-Hát igazából van egy srác, aki...
-Ugyan már Kira, ő nem a pasid!-vágott a szavába Lanie.
-Megengednéd, hogy végig mondjam?-csattant fel Kira. -Csak azt akartam mondani, hogy nagyon tetszik nekem, nem azt, hogy a pasim,de te már egyből okoskodsz!-folytatta felpaprikázottan.
-Mi az, hogy okoskodok?-emelte fel a hangját most már Lanie is.-Kira szerintem ne menjünk bele abba, hogy ki mennyit okoskodik, mert tutira te lennél az,aki a legtöbbet!
-Húú, ezt most nagyon megmondtad!-gúnyolódott Kira.
-Lányok mi ez itt?-lépett be a szobába Mira-bizonyára eléggé kihallatszott az ikrek veszekedése.
-Nem én kezdtem.-duzzogott Kira.
-Nem érdekel, hogy ki kezdte, gyertek, hagyjátok most pihenni Alliet, biztos nagyon fáradt.-utasította lányait Mira, a két lány pedig engedelmesen követte, bár volt egy olyan érzésem, hogy azonnal tovább folytatják a vitatkozást, amint magukra maradnak.
Mirának igaza volt, eléggé elfáradtam, úgy döntöttem, majd reggel letusolok. Átöltöztem,és azzal a tudattal hajtottam álomra a fejem, hogy egy napot már túléltem itt, és nem kellett többé tartanom tőle, hogy a többit hogyan fogom. Úgy éreztem, egy merőben más, de talán jó időszaka lesz ez a nyár az életemnek.
MÁSODIK FEJEZET
Másnap később ébredtem a szokottnál, előző este tényleg nagyon kimerültem. Mivel a fürdőszobát üresen találtam,elmentem letusolni, igazán jól esett a meleg víz.
Aznap egy mintás ruha mellett döntöttem. A derekára fekete övet csatoltam és felvettem hozzá az egyik kedvenc fehér kardigánomat.'Ehhez a szereléshez piros magassarkú dukál!'-gondoltam végig nézve a választékon. Imádtam így öltözni-nőiesen, de nem a mai értelemben vett "nőies viseletre" gondolok, hanem egészen az ötvenes évek divatjáig visszamenőleg.Nem igazán szerettem a tornacipőt,sem a farmert, ha tehettem, állandóan szoknya és magassarkú volt rajtam.
A szekrényhez léptem, hogy jobban szemügyre vegyem magam. Teljesen átlagosan festettem, a barna szemem, a szeplős arcom, a penge vékony szám, amit, hogy hangsúlyosabbá tegyek, sokszor rúzsozok vörösre. A hajam sötétbarna és úgy hátközépig ér. Ami az alkatomat illeti, alacsony vagyok, 158cm,és elég sovány.... Megpördültem a kis ruhában, aztán már nem tudtam mivel húzni az időt, lementem a nappaliba. Most nem Pete ült a tévé előtt, hanem Mikey.
-Szia Allie!-köszönt szemeit a tévére ragasztva.
-Helló!-köszöntem én is.
-A lányok a konyhában vannak, reggelit készítenek neked.-mondta még, és ennyiben ki is merült a beszélgetés, mert Kira kidugta a fejét a konyha ajtón.
-Jó reggelt, perceken belül kész a pirítós.-mosolygott. -kérsz egy kávét?
-Azt elfogadom.-bólintottam rá. Isten igazából sohasem reggelizem otthon, sőt sokszor a vacsora is kimaradt.
A lányok aznapra már rengeteg programot terveztek nekem, többek között, hogy elvisznek Mira kávézójába, és hogy bemutatnak a barátaiknak a közeli parkban. 'Te jó ég'-gondoltam,ettől kicsit azért tartottam.
-Meglátod, mind nagyon kedvesek.-bizonygatta Kira.
-Hagyd már szegényt enni!-csóválta a fejét Lanie.-Ha nem szeretnél, persze nem muszáj.-szögezte le Lanie, nem tudom, mit láthatott az arcomon, ami elárult,de ügyesen ráhibázott.
-Ugyan már, dehogyis!-bizonygattam, és még egy mosolyt is küldtem felé, mintha tényleg semmi
másra nem vágynék, csak egy egész napot vadidegenekkel tölteni.
Reggeli után még felmentem az emeletre, hogy felrakjak egy kis sminket. A szokásos vörös rúzs, szemhéjtus, és szempillaspirál kombinációt választottam. Miután elkészültem, felkaptam a kis fekete táskám, a legfontosabb dolgokkal megpakolva, mint például cigi és öngyújtó. Mire leértem a lányok már indulásra készen vártak. Egyikőjük, talán Kira volt az, fekete csőnadrágot, világoskék spagettipántos toppot, és egy fekete balett cipőt viselt. Lanie szintén farmert vett fel, de hozzá egy fekete sarut, és egy zöld tunikát választott. Aznap szép idő volt, úgy húsz fok lehetett, mintha előző nap nem is esett volna.-Első megálló a kávézó!-csacsogta Kira bezsongva....
Három utcányival arrébb állt az a kis kávézó, melynek vezetőjeként dolgozott Mira. Egy sportszer kereskedés, és egy fodrász szalon között bújt meg. Azért használom azt a kifejezést, hogy bújt meg,mert eleinte fel sem tűnt, hogy a két épület között van még egy harmadik is. Igazából teljesen jellegtelen kis kávézónak festett. Az egyetlen felirat egy kis táblán hirdette, hogy márpedig ez a kávézó igenis üzemel, egy nyitva feliratú táblával. Ezen kívül semmi említésre méltó dolgot nem véltem felfedezni benne. Benn ugyancsak ez volt a helyzet, a falak fehérre voltak festve, és a barna csempével burkolt padlón kis fehér asztalkák álltak, hozzájuk színben passzoló székekkel. A pult barnára volt festve, kissé nyomasztó volt, hogy csupán ez a két szín uralkodik a helységben. A pult mögött egy rágógumizó szőke pincérnő unott arckifejezéssel meredt maga elé. Nehezen tudtam elképzelni, hogy itt készül a környék legfinomabb kávéja...
Fura módon olyan csalódottság öntött el, miután egy óra múlva kiléptünk a Mira's-ból, mintha az ember egy vakrandin Quasimodot várja, és Taylor Lautnert kapja helyette. A kávé, és a hangulat elképesztően jó volt. A lányokkal ezután elsétáltunk ahhoz a parkhoz, amiről már annyit hallottam. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy Kira majd' kiugrott a bőréből, amikor megpillantott pár ismerős arcot egy pad köré telepedve. Volt aki a padon, többen azonban a fűben ültek. Közeledtünkre felénk fordultak, jobban mondva felém, Lanieről és Kiráról szinte teljesen megfeledkeztek. A legkitűnőbb mindenki közül egy szürke zakót viselő jólfésült srác volt. Így első ránézésre nem ide, egy parkba képzeltem volna el, hanem egy puccos étterembe. A zakóját könyékig feltűrte,benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy cigit. Engem nézett, míg elővette, engem nézett akkor is, miközben rágyújtott, és mikor már ott álltunk, közvetlenül mellette. Próbáltam tudomást sem venni róla, inkább jobban szemügyre vettem a többieket. Puccos srác mellett egy, a többieknél valamivel fiatalabbnak tűnő lány ült törökülésben, rövid göndör haja volt, és rendkívül sovány alkata. A dzsekijén, a padnak támaszkodva egy szőke hajú szemüveges fiú pötyögött valamit a telefonjába. Megjelenése alapján arra jutottam, hogy több időt tölthet a tükör előtt egy nap, mint én egy hét alatt. A haja precízen beállítva, az öltözéke ízlésesen összeválogatva...egyszóval nem az esetem. Tőle úgy két lépésnyire két lány, egy vöröses barna loknis hajú, és egy sötét szőke, turcsi orrú lány beszélgetett, szintén a fűben. A padon csak ketten ültek, egy csokoládébarna hajú lány, akinek elképesztően gyönyörű arca volt; bőre almafehér, mandula alakú szeme sötétbarna. Tényleg nagyon jól nézett ki. Mellette egy szőke göndör hajú lány újságot lapozgatott. Kira szólalt meg legelőször:-Sziasztok!-Páran visszaköszöntek, furcsálltam, hogy többen elfordultak.
-Helló!Kira, Lanie! Rég láttalak titeket!-üdvözölte az ikreket a padon ülő szőke hajú lány.
-Rony, srácok, ő az unokatesónk, Allie.
-Helló-köszönt rám a zakós srác.-Nate vagyok.
-Helló, Allie.-mutatkoztam be kelletlenül,-folyamatosan bámult.
-És, hogy hogy ezidáig nem láttunk a lányokkal, kedves Allie?-kérdezte a Rony mellett ülő barna hajú lány.
-New Yorkból jöttem.-feleltem. Nem igazán tetszett a hangsúly, amivel kérdezte, ezért lehet, hogy kicsit flegmán válaszoltam. A lány csak felhúzta a szemöldökét.
-Ő itt Vivien-okoskodott Kira.
-Örülök-hazudtam.
-Ó,én is!-mosolygott Vivien.Ezután Kira sorban bemutatott mindenkit, bár nem volt valami jó a névmemóriám.-Amber, Olivia, April,Dave, és akiket már megjegyezem, Rony, Vivien és Nate. Alig vártam, hogy Kira megunja a dolgot, mert kényelmetlenül és feleslegesnek éreztem magam. Nem hittem volna, hogy az ikrek ilyen emberekkel barátkoznak. Unalmas,felszínes, és beképzelt-ezek a szavak illettek többségükre leginkább, bár szokásom túlzásokba esni. Nem csoda, hogy vegyes érzések kavarogtak bennem az aznapi kis kitérőink után. A Mira's-ban eltöltött idő éles kontrasztban állt a parkbelivel. Végül úgy döntöttem, nem foglalkozom többé a dologgal, elvégre is csak egy nyár erejéig kell elviselnem őket...sőt nem is biztos, hogy összefutunk még velük a nyáron...bár ezt Kira miatt esélytelennek tartottam. A nap hátralevő részét takarítással töltöttük, Mira megkért rá, még a kávézóban, hogy segítsünk be neki otthon, mert tovább marad a szokottnál. Mindenből kivettem a részem, ami azt jelentette, hogy soha addigi életemben nem takarítottam annyit, mint azon az egyetlen napon. Mosogattam, port töröltem, fel mostam az előszobát, és rendet raktam a szobámban. Otthon sosem foglalkoztam ezzel, csak a szobámban pakoltam össze mindig, a többit Aileen megcsinálta, más dolga nem is volt, hiszen több időt töltött otthon, mint állandóan változó munkahelyein. Talán ennek is köszönhető, de nagyon tetszett ez a takarítás dolog, az ikrekkel pedig egyenesen vicc volt az egész. Mira úgy este hét után ért haza, és amit az egész estében furcsálltam az volt,hogy Pete nélkül ültünk le vacsorázni. 
Mira valami olyasmit motyogott, mikor rákérdeztem, hogy Pete az egyik barátjának tesz szívességet, mert lerobbant a kocsija. Persze Mira mindezt egy "rosszul hazudok, ne kérdezősködj" arckifejezéssel adta a tudtunkra. Úgy láttam ez csupán nekem tűnt fel, így nem firtattam tovább a dolgot. Három szelet pirítós, és egy nagy bögre tea után úgy döntöttem, aznapra búcsút veszek a többiektől, és felmegyek rágyújtani. Már előző este kivittem az íróasztal előtt álló széket az erkélyre, az asztalt amúgy sem használtam. Kiültem a hűvös éjszakába, de ezen az estén nem volt csendes a környék, benn a házban fel sem tűnt, de idekinn hallatszott a zene. Olyan első hallásra beleszeretsz zene szólt valahonnan a közelből, csak a dallama volt jól kivehető, de nagyon jó volt hallgatni. A lábaim a zene ritmusára doboltak a székben. Azonban mindez nem tartott sokáig, a zene elhallgatott, a következő pillanatban pedig már nyílt is a mellettünk lévő ház ajtaja. Az Aaron nevű srác lépett ki rajta, nyomában pedig egy idősebb fazon. Őt még eddig nem láttam, ezért jobban szemügyre vettem: magas volt, magasabb, mint az az Aaron . Barna haja volt, és szakálla. Úgy nézett ki, mint egy rock sztár: fekete pólóban, szürke farmerben, és fekete tornacsukában. A csuklóján karkötők csörögtek, a kezében pedig cigi füstölgött. Aaron sajnos pont háttal állt nekem, így most nem láttam jól, de emlékeztem rá, hogy rövid barna haja van, helyes arca, és mindkét fülében van fültágító. Rossz szokás, de hallgatózni kezdtem. Úgy tűnt, mindketten nagyon jó kedvűek. A szakállas srác sokkal hangosabban beszélt, mint Aaron:
-Szerintem holnap ejtsünk meg még egy próbát a biztonság kedvéért, csak hogy a meghallgatáson klappoljon minden.-mondta, erre Aaron valami olyasmit válaszolt, hogy ha ettől jobban alszik a másik srác(azt hiszem Mike-nak szólította), akkor reggel összehív valami bandát.....Szóval ők csinálták azt a zenét...Jó lett volna többet megtudni, mire is próbálnak igazából, de ők velem ellentétben csak egy cigit szívtak el, és többet nem nagyon beszéltek közben. Hamar visszamentek a házba, végül követtem a példájukat, és én is bementem.
Harmadik Fejezet
Arany szál
A szobájában várta, mikor nyikordul meg a rozoga bejárati ajtó. Félt-nagyon félt, de tudta, hogy helyesen cselekedett amikor elrejtette azokat az üvegeket. Az ágynak támaszkodott ültében, felhúzta lábait, karjával átfogta őket, fejét a térdére hajtotta. De miért reszket? Hiszen csak azt tette amit helyesnek vélt.
A bejárati ajtó jellegzetes nyikorgása rázta fel töprengéséből.-"Itt van!"-bár számított az érkezőre, szíve mégis kihagyott egy dobbanásnyit, majd hangosan kezdte püfölni mellkasát,mintha ki akarna törni,messzire menekülni attól, ami kost következik. A szobája ajtajához szaladt,hogy elfordítsa a kulcsot a zárban, majd az ajtó mellett álló komódhoz sietett, és tolni kezdte. Talán nincs rá szükség, talán nagyobb, mint gondolná, de eltorlaszolta vele az ajtót. Ez után már csak annyit tehetett, hogy várt.Hosszú percek teltek el így a kicsi sötét lyukban,amely évek óta szobájául szolgált. A rozoga ággyal, és azzal az egyetlen komóddal az ajtó előtt.Nem is lett volna szüksége több bútorra, minden holmija elfért abban a kilenc fiókban.Idő közben fel hagyott a fel-alá járkálással, leült az ágyra és a komódra meredt.-Talán elaludt.-motyogta magában, de abban a pillanatban egy hatalmas csattanás rázta meg az ajtót.
-Nyisd ki te rohadt gyerek!-bömbölte Joe az ajtó mögül.
-Sajnálom apa!-kiabált vissza Spencer-ne haragudj, én csak neked akartam jót!-magyarázkodott, miközben Joe tovább püfölte az ajtót.
- Fogd be a szád!-ordította teli torokból, és még egy utolsó csapást mért a kettejüket elválasztó ajtóra, az pedig megadóan fordult ki keretéből, mintha már ő is belefáradt volna a folytonos pofonokba.
-Azonnal kerítsd elő a piát! Egy percet kapsz!-Joe remegett egész testében. Arca eltorzult,nem lehetett ráismerni.Spencer nem bírt válaszolni, csupán a fejét rázta.- Majd most megtudod, mi lesz, ha kib*szol velem te kis rohadék!-üvöltötte lila arccal Joe.Egyetlen lökéssel elintézte a komódot, és a szobában termett, rohamosan közeledett a lány felé, bumm,-arra ébredt, hogy sikít, és verejtékben úszik. Sajgott mindene, mintha újra átélte volna az egy évvel ez előtt történteket. Kapkodva vette a levegőt, és remegett.
-Mi történt?-rontott be a szobába Mike.-Spencer felült az ágyban, Mike pedig addigra már ott is termett mellette. Szó nélkül a mellére vonta a még mindig rémült lányt. -Csak álmodtad. Többé már nincs mitől tartanod, oké? Azért vagyunk Aaronnal.-mondogatta Mike ki tudja hányadszor az elmúlt évben.
-Fenn maradunk még egy kicsit?-suttogta Spencer.
-Persze, ha kell, reggelig.-nyugtatta barátját Mike.
-Nem akarom, hogy miattam fáradt legyél holnap a meghallgatáson.-Spencer hangja már sokkal tisztábban csengett.
-Ugyan, ne aggódj e miatt, amilyen ideges vagyok a holnap miatt, úgysem menne most az alvás.-hazudta nagylelkűen Mike.Mihez lenne kedved?-kérdezte.-Nézzünk filmet?
Másnap reggel Mike kialvatlanul ébredt, nyugtalanul aludt el Spencer mellett, és az ébredés is hasonlóan aggasztó volt.Egy romantikus vígjátékot néztek meg az este. Spencer már az elején elaludt, de ő nem tudott.
Ideges volt, és az ok, ami miatt az volt ugyancsak idegesítette. Szerette volna azt gondolni, hogy csupán az aznapi meghallgatás miatt szorong, de nem így volt. Egyszerűen a tudat zavarta, hogy Spencer ott fekszik mellette...bár nem értette, miért ez az érzés.Megrázta a fejét-aznap csak egy dologra akart koncentrálni, az pedig a zenélés volt. Aaron gyűrött képe jelent meg a nappaliban. Láthatóan meglepte őt húga és Mike együttese a kanapén.
-Hívom a srácokat, ha ma még próbálni is akarunk...
-Oké, az jó lesz...-Aaron társasága csak kényelmetlenebbé tette a helyzetet, ezért gyorsan feltápászkodott a a kanapéról.
-Elaludtunk...-kezdett
magyarázkodásba Mike, de Aaron leintette:
-Hallottam, mi történt az este, nincs gond.-A beszélgetés erre vonatkozó része nagyjából ennyiben is maradt. Spencert hagyták tovább aludni-lementek a tornácra elszívni egy szál cigit. Aaron automatikusan a szomszéd ház erkélye felé pillantott, ott azonban nem volt senki.
-Láttad már az új csajt?-intett Pete-ék háza felé.
-Nem, miért?-Aaron vállat vont.
-Nem t'om...
-Szóval jó csaj!-vigyorgott Mike.
-Gyerek még, szerintem még nincs tizenhét sem.
-Na az már para!-bólogatott Mike, de nem
bírta levakarni azt a sokat sejtető vigyort a képéről.Aaron nem válaszolt, nagyot szívott a cigijéből, és elfordult barátja kíváncsiskodó tekintete elől. Elvégre ő egy szóval sem említette, hogy bejön neki a csaj, sőt talán nem is az esete...
- A srácoknak már itt kéne lenniük...
-Itt vannak.-mutatott Mike az utcába forduló szürke furgonra.A ház elé érve a kocsi hatalmasat fékezett, és egy nagydarab fickó szállt ki a kormány mögül.
-Csőőváz apám!
-Charlie, szevasz!-Mike már indult is lepacsizni a Charlie nevezetű férfival, aki egyébként a banda dobosa volt. Mire Aaron is odaért hozzájuk, mindenki kikászálódott a kocsiból, ott volt a két gitárosuk, Tuck és Beast, valamint Jim, a számítógépes effektusokért felelős tag.
Ők voltak a Blazing Star. A banda úgy egy éve alakult meg,azóta pedig csak kisebb fellépéseik voltak. Ez volt az első komolyabb alkalom, amikor esélyt kaptak elindulni egy úton. Charlie egy tetováló szalonban dolgozott, amikor Aaron a karján lévő egyik tetoválását csináltatta(egy pókerkártya ász lapját), megismerkedtek, a következő hónapban pedig már együtt zenéltek. Tuck a közeli autó szerelő műhelyben dolgozott, csak úgy, mint Mike és Aaron ,így mikor kiderült, mindannyian zenélnek, úgy döntöttek, bandát alapítanak.Jim Tuck öccse volt, ő volt a legfiatalabb a bandában, alig múlt tizennyolc éves, de nála jobban senki nem lett volna alkalmas a feladatára. Beast más eset volt, egy konyhán dolgozott kisegítőként. Vele akkor ismerkedtek meg, mikor a Blazing star akkori felállásában abban az étteremben adott műsort, melyben Beast dolgozott. Nem is igazán étterem volt, hanem kocsma, ahol ételt is felszolgáltak. Ekkor történt, hogy egy részeg alak a zenekar közé rontott. Beast éppen rendelést vett volna fel, amikor az eset történt....A férfi karja két helyen eltört, Beast-et kirúgták, a Blazing star pedig bővült egy basszus gitárossal.Ő az a fajta ember volt, aki előbb cselekedett, és csak később gondolkodott, de azokkal, akiket kedvelt, mindig kifogástalanul viselkedett.
A próba alatt szokatlan feszültség kerülgetett mindenkit, még a mindig hülyéskedő Mike is visszavett aznap. Végül Spencer is csatlakozott hozzájuk.
-Mind nagyon jók lesztek! Tudom, sablonos, de fő a pozitív hozzállás!-fecsegte, bár nem volt benne biztos, hogy bárki is figyelne arra, amit mond. Mike figyelt, és nevetett:
-Majd szólok, hogy bejött-e.
-Be fog!-vigyorgott magabiztosan Spencer. -Amit ti csináltok, nem egy garázsba való, titeket meg kell, hogy ismerjenek.
-Kössz, Spence, de ezt nekik mondd!
-Mondom én, ha arról van szó.
-Srácok, ideje indulni, ha időben oda akarunk érni.-szólt közbe Aaron.
Spencer megvárta, míg végül már csak Aaron és Mike voltak közelben- a többiek már kocsiban ültek- és próbálta úgy intézni, hogy csak Aaron hallja, amit mondani készül:
-Aaron, az a helyzet, hogy pénzre lenne szükségem, tudod, hogy még nem találtam a nyárra melót, és hát az, amit a múltkor adtál...-nem kellett befejeznie a mondatot, Aaron arckifejezése elég volt, hogy tudja, mit válaszol majd:
-Spencer, sajnálom, de nincs. Lassan már azt sem tudom, miből lesz pénzünk kajára, most nem fog menni...annak örülök, hogy Mike-nál lakhatunk, és nem kér érte semmit, mert igazán nem tudom, hol lennénk nélküle...
-Oké, oké, megértettem.-Spencer lehajtotta gyönyörű fejecskéjét, és nagyon erősen koncentrált rá, hogy ne bőgje el magát. Egyrészt mert tudta, Aaron-nek mennyire rosszul esik, hogy nem tud megadni neki mindent, másrészt mert már nem tudta, milyen ruhában mehetne állás interjúra. Amik voltak mind elhasználódott, kinyúlt, vagy épp kinőtt, divatja múlt darabok voltak, és ezt egyenesen gyűlölte. Gyűlölte, hogy míg mások szép ruhákban járnak, és csillogó autóval mennek suliba-és suli után vásárolni, addig neki mások elhasznált holmijait kellett hordania, busszal közlekednie, és vásárolgatás helyett otthon takarítania. Igazságtalanság volt, hiszen ő azokkal a gazdag elkényeztetett libákkal ellentétben sokra akarta vinni, osztály első volt, és mégis, minden nap lenéző tekintetekbe ütközött. Mikor így érzett, lelkiismeret furdalása támadt, hiszen Aaron, és Mike csak azért dolgoztak éjjel nappal, hogy neki még az iskoláit is ki tudják fizetni...
-Tényleg sajnálom, talán ha bejön ez a dolog a bárban.... szurkolj nekünk.-Aaron vállon veregette húgát, majd elindult a kocsihoz.
-Mennyi kell? - a kérdést Mike tette fel, a kezében lévő pénzt pedig úgy nyújtotta Spencer felé, hogy Aaron semmiképp se láthassa meg. -Elég lesz ennyi?-kérdezte megint. Spencer nem vette észre, hogy Mike idő közben a háta mögött kezdett babrálni a cipőfűzőjével, és végig hallgatta a beszélgetést.
-Annyira aranyos vaagy!!-Spencer Mike nyakába ugrott, úgy, hogy a lábai nem érték a földet.
-Cserébe kívánj szerencsét!-fuldoklott Mike Spencer szorításában.
-Meglesz....
'Istenem, Mike olyan, de olyan jó fej!'-Spencer a tükör előtt állt újonnan megvett szerelésében. 'Igazán nagyon elegáns, és meggyőző...' Tetőtől talpig, újra és újra végig járatta a tekintetét hófehér háromnegyedes ujjú ingén, amit szintén újonnan vásárolt fekete gombos ceruzaszoknyájába tűrt.Tavaly karácsonykor Mike-tól egy fekete magassarkút kapott ajándékba,(bár nem Mike választása volt, hanem együtt mentek el megvenni.-Mike-ra az ilyesmit szigorúan tilos volt bízni)az összeállítás ezzel a cipővel tehát tökéletes volt. Ha már így felöltözött, úgy gondolta,". megnézi, milyen frizura, és smink illene leginkább az interjúhoz. Derékig érő világosbarna haját laza hullámokba csavarta, és egy szolid sminket készített hozzá.Ideje azonban nem maradt". ellenőrizni az eredményt, mert Aaron lépett be a nappaliba.
-Mi van rajtad?-húzta magasba szemöldökét döbbenten Aaron. Spencer utálta érte magát, de a következőt válaszolta:
-Kimnek az osztályból volt rám pár perce, és hát...kölcsön adott pár holmit az állás interjúig.-profin hazudott, de rossz volt, hogy akinek hazudik az történetesen az az ember, akit a világon mindennél jobban szeretett.
-Nagyon csinos vagy.-nyugtázta elismerően Aaron.
-Köszi...-motyogta Spencer, de nem tudott bátyja szemébe nézni.
-Na hogy ment, mesélj már!-váltott gyorsan témát. Aaron a fejét rázta...
-Pocsékul, annyira, hogy végül is már betöltötték az állást.-Aaron arca csalódottságot tükrözött, ami nem könnyített Spencer lelkiismeretén.
-Nagyon sajnálom...
-Nehogy elhidd neki!-lépett be az ajtón Beast. -Úgy tud hazudni, mint a vízfolyás.-és valóban, amikor Spencer tekintete újra Aaron arcára suhant, azon csibészes mosoly jelent meg.
-Te szemét!-nevetett most már ő is, és közben arra gondolt, mennyire hasonlítanak bizonyos dolgokban Aaron-nel. A két srác közben leült a kanapéra, hogy megtárgyalják a meghallgatáson történteket.'Majd később kikérdezem őket'-gondolta Spencer, látva,hogy a két fiú mennyire belemelegedett a különböző jelöltek dalainak boncolgatásába. 'Jobb, ha leveszem ezt a ruhát'-sóhajtott egy nagyot, és becsukta maga mögött szobájának ajtaját. Még vetett egy utolsó pillantást szokatlan tükörképére, és gombolni kezdte ingét. Szerencsére még csak a harmadik gombnál tartott, mert ekkor valaki kopogtatott az ajtón:
-Gyere!-mondta, miközben gyorsan megpróbálta visszagombolni az inget-csak egy gombot sikerült, mielőtt Mike belépett volna a szobába.A hatás nem maradt el, Mike először csak fagyottan állt, mint egy szobor, aztán zavartan elfordította a 
tekintetét.
-Ne haragudj...-motyogta. Spencer begombolta az inget, majd megpördült MIke előtt.
-Na,milyen a ruha, amit Kim barátnőmtől kölcsön kaptam?-Mike hezitált,csak aztán válaszolt:-
-Nem lesz ez túlságosan... kihívó arra az interjúra?
-Egyáltalán nem, ez így pont jó. Mellesleg neked sem ártana pár új holmi...-gúnyolódott Spencer végig nézve a még mindig egy helyben álló srácon. Fekete póló, egy szakadt farmer, és koszos tornacsuka kombinációja valóban nem a legesztétikusabb látvány...de Mike már csak ilyen volt...-Így hogy akarsz barátnőt fogni magadnak?
-Mi bajod van a cuccaimmal?-morgott esetlenül Mike..
-Ugyan máár, hát eléggé, hogy is mondjam...
-Tudod, mit-vágott hirtelen a szavába Mike,-azt hiszem, nem szeretném tudni, milyen.
-Megsértődtél?-Spencer megijedt, igazán nem tehetett róla, de sokszor olyan dolgokat is kimondott, amiket jobb lett volna,ha nem.
-Ahhoz korábban kell felkelned, kislány.-mondta valamivel oldottabban most már Mike.
-Te akartad, de nem szeretem, ha erőszakot kell alkalmaznom.-nevetett Spencer,és Mike-hoz vágott egy kis párnát.
-Na akkor játsszuk le!-nevetett Mike, a következő pillanatban pedig magasra emelte a sikítva kalimpáló lányt:-Tegyél le Mikeee!
Az egész délután így telt el, Spencer még arra is rátudta venni Mikeot, hogy másnap menjenek el és vegyenek pár új holmit Mike lelakott szekrényébe. Kiderült, hogy a Blazing star tarolt a meghallgatáson, és próbaidőre megkapták a helyet...
