Allie Jules

Allie Jules, a magának való amerikai lány megjelenésével és személyiségével kizökkenti hétköznapjaikból a brit kisváros konzervatív lakóit. A teljes felforduláshoz azonban nem csak ő járul hozzá. Közrejátszik benne egy felelőtlen anya,egy magának való, ám annál vonzóbb rock sztár, pár újonnan beszerzett ellenség, barátok, és persze a suli. Nem mindennapi kapcsolatok hálója fűszerezi be mindezt.

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Címkék

Új Allie

SzisZkó 2012.11.10. 15:56

Kedves Olvasóim!

Allie története egészen új irányt vesz. Nem folytatom a régebbi bejegyzéseim, ennek meg van az oka. Remélem, hogy az Új Alliet is ugyanúgy fogjátok szeretni.

SzisZ

Új Allie

Spencer Allie múltjába tartozott. Barátnők voltak. Csak voltak. Valamikor régen, amikor még kis allie naiv volt és ostoba, Hitt a végtelen jelekben, és az örök szerelemben, az élethosszig tartó barátságban.

De Spencer meghalt, megszűnt létezni a Földön. Elpárolgott jelensége, szépsége -elúszott a rózsaszín felhő, ami Allie nagy barna szemeit ködbe zárta.

Allie új életet kezdett, amiben Spencer nem kapott szerepet. Most más lett minden, még ő maga is.Lefogyott, úgy hat kilót, haja hosszabb lett, arca határozottabb, nőiesebb. Elegáns, csinos megjelenését csak a cigaretta füstje keretezte ironikusan. 

 A tizenkilenc éves Allie Jules Pete és Mira Lawrence Házában lakott unokatestvéreivel, Kirával, Lanievel, és Mikeyval. Nyár végét követően beiratkozott egy igen neves művészeti egyetemre, ahol tervező grafikát tanult. Rengeteg embert ismert meg a sulinak, és unokatestvéreinek köszönhetően, Kira és Lanie ikrek voltak. Mindketten hosszú szőke hajjal, kék szemmel, hófehér bőrrel. Egy vadidegen számára semmi különbség nem lett volna közöttük, de Allie már jól tudta, Kira a cserfesebb, Lanie pedig az érzékenyebb, csöndesebb kettejük közül. 

Az ikrek nem ugyanabba az iskolába iratkoztak, ahová Allie, Lanie dietetikus szakra, Kira pedig kommunikációs tagozatra iratkozott be más más egyetemen.

 

Első fejezet

Új kezdet

Kíváncsi voltam, milyen nap elé nézek. Ősz volt már, de erre utaló nyomok nem nagyon akadtak. A nap ragyogott a tiszta kék égen, a levegő meleg volt, de már nem az a kibírhatatlan fülledt fajta. Csak a földre hullott falevelek, és az égbe nyújtózó fák kopasz feje súgta:-ősz van, iskola, új Élet vár.

Kiléptem a rozsdától megkopott egykor még lágy kék színű kis kapun,ami a szokásos módon nagyot nyikkant, majd csapódott mögöttem. Ismerős úton indultam el dolgozni Szombat délelőtt. 

A városközpont közel volt a Lawrence házhoz, úgy negyedórányi gyaloglásra, ha normális tempóban haladtam. Csak estefelé nem szerettem ezt a környéket, sok volt  ugyanis a kóbor kutya, egyedül sosem szívesen mászkáltam későn. 

A központot nagyon szerettem, mindig akadt egy egy ismerős arc a közelben. Tommal a vonat állomás mellett találkoztam. Még előző este megbeszéltük, hogy elkísér dolgozni.

t.jpg

Mosolyogtam, örültem, hogy látom.

-Szia-köszöntött, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, megölelt.

-Jó végre látni!-mondtam, mikor elengedett. És tényleg, hiszen akkor már Ő volt a legjobb barátom.

-Megváltoztál.-mondta engem méregetve.

-igen, de te is.-válaszoltam végignézve rajta. Arca barnább volt, mint ahogyan hónapokkal ezelőttről emlékeztem, a szeplők szinte teljesen eltűntek az arcáról, haja pedig kiszőkült. Magasabb is lett, úgy a válláig érhettem...épp hogy...

-Merre megyünk?-vont vállat.

-Itt dolgozom a közelben.-intettem a fejemmel.

A rövid utat végig beszélgettük. Amíg a ping pong terem falát festettem-beszélgettünk, amikor elfáradtam, lemásztam a létráról, leültem mellé a fehér porral borított földre és tovább beszélgettünk. Szerettem, amikor mesélt. Mindig tudott valami meglepő, vicces, vagy olyan Tomos dolgot mesélni.

A fal festés egész jól ment. A nap végére elég sokat haladtam a dologgal, felvázoltam ceruzával a ping -pong ütőket, kontúroztam őket, a nagy részét pedig színessel is átfestettem. 

-Mára elég lesz!-kászálódtam le a létráról. Tom időközben elaludt ültében falnak támaszkodva a földön.Csak akkor ébresztettem fel, amikor már mindent elpakoltam, a festékes dobozokra kerültek a tetejük, a takarófóliát összecsavartam, és beraktam őket egy fal mögé.

-Mehetünk.-mondtam.

-Na vééégre!-forgatta a szemeit.

-Kössz, hogy jöttél.-mondtam, közben jól oldalba böktem.

-Hát van mit.-vágta rá egyből, mindig ezt mondta...

1 komment

Ami még jön*.*

SzisZkó 2012.08.06. 01:15

Aaronnek döntenie kellett és ő Spencert választotta. Sikerült maga mögött tudnia a múltat, igaz, ehhez rengeteg erőre volt szüksége, és barátja támogatására.

A bejárati ajtó csapódása rázta fel őket a mélázásból.Spencer jött meg. Nem tűnt meglepettnek, mikor megpillantotta Aaront és Mikeot feszült csöndbe burkolózva. Egyetlen szó nélkül vágott át a nappalin.

Tudta, hogy csak rá várnak, hogy elindulhassanak, ezért megpróbált gyorsan elkészülni. Felvette egyetlen ép ruhadarabját, amit még édesanyjától, Susantól örökölt meg. Egy világoskék ruha volt apró virágokkal díszítve. Spencer szerette ezt a ruhát, bár az ő ízlésétől messze állt visszafogottságával. Haját oldalra copfozta, majd felhúzta rózsaszín szandálját. Már épp indult volna, amikor kopogtattak az ajtón. Aaron volt az.

-Kész vagy Spence?-kérdezte feszengve.

Spencer csak bólintott- még csak rá sem nézett.

tumblr_m200ztBTjC1r7yff4o1_500_large.png-Aaron idiótán ácsorgott a szoba ajtajában, Spencer pedig úgy tett, minta ingóságait rendezgetné az asztalán.

-Szeretem, mikor ez van rajtad.-törte meg egy idő után a már már kínossá váló csöndet Aaron.

-Spencer megint csak bólintott, nem igazán tudta, mit felelhetne.Nem kellett sokáig várnia, Aaron a lényegre tért:

-Nézd Spence, sajnálom, hogy ma annyira kiakadtam....nem tudom, mi ütött belém. Tiszta hülyeség az egész. -Aaron az ujjait tördelte, és közben a padlóra meredt.-Összejött sok minden, a meló...meg ez az egész pénz dolog...rosszul vezettem le a dolgot...azt hiszem.-nagyot sóhajtott mintegy jelezve, hogy mondandója végére ért.

-Spencer közben abba hagyta a körömlakkok rendezgetését. Megfordult, végül csak ennyit tudott mondani:-Gyere ide te hülye!-azzal szorosan magához ölelte bátyját.

Ezek után a hangulat sokkal oldottabbá vált mindhármuk részéről. Mike, mint mindig, most is hozta a formáját: -Megeszed még azt a szeletet?-kérdezte a Spencer tányérján fekvő megkezdett sonkás pizzára bökve.

-Naná, hogy!-vágta rá a lány, pedig már egyáltalán nem volt éhes.Szavait nyomatékossá téve közelebb húzta magához tányérját.

-Tudom, hogy nem akarod megenni Spence!-vigyorgott Mike. Aznap egyébként teljesen másképp festett. Egy szürke ing volt rajta, és egy fekete csőfarmer, sötét lila edzőcipővel, amit még együtt választottak vásárlásukkor....Spencer elidőzött Mike külsejének vizslatásával, majd megállapította, hogy barátja egészen emberien fest.

--Jól nézel ki!-mondta.

-Mike meglepettnek tűnt, de láthatóan örült.

-Szóval akkor megeszed?-kérdezte ismét visszakanyarodva a pizza szelet-témához.

-Abjádok má' ibe a kedzsapot!-szólalt meg az asztal távolabbi sarkában ülő Aaron egy fél szelet pizzával a szájában.

-Fúj, Aaron, ne már!-fintorodott el a látványtól Spencer. Mike és Aaron persze nevettek,Spencer pedig kelletlenül odanyújtotta testvérének a ketchupot. 

-Mike látszólag nagyon jól szórakozott, mint az pillanatokkal később kiderült, nem Aaron miatt.

-Te meg mit vigyorogsz?-szegezte neki a kérdést Spencer.

Mike Spencer üres tányérja felé bökött....:)

 

Hatodik fejezet

Kellett egy kis idő, amíg hozzá szokott a szemem a sötétséghez. A ház tágasnak tűnt, és üresnek. A csöndet, mely eddig a házban honolt, gyors léptek zaja törte meg-mintha valaki távolodna tőlem. Pillanatokkal később világosság gyúlt a plafonról alálógó kristály csillárból.

Tudtam, hogy az előbb Nate ment fel az emeletre. Követtem a példáját.Még csak a lépcső felénél jártam, amikor zaj ütötte meg a fülem. Hangos puffanás, egy női hang foszlány, majd ajtócsapódás következett.

Ekkorra értem fel. Nem kellett sokáig keresnem a zaj forrását. Közvetlenül előttem, egy nyitott szoba padlóján ott hevert Kira. A szoba közepén álló francia ágynak támaszkodott az egyik kezével. Arcába hulló haja miatt nem tudtam jobban szemügyre venni. Más nem is érdekelt. Odarohantam hozzá, és magam felé fordítottam. 

Ugyanolyan megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy Kira is be van nyomva, mint az előbb Lanie-nél. Bár rossz érzés fogott el, mikor arra gondoltam, hogyan is kerülhetett ide. A másik nagy kérdés pedig az volt, hogy Nate honnan tudta, hogy itt megtaláljuk őt...

Óvatosan felsegítettem Kirát, akiből csak úgy dőlt a pia szag. A gondosan elkészített frizurának már hűlt helye volt, sminkje elkenődött, ruhája félre csúszott a vállára.

-Annyira hülye vagyok, ugye?-kérdezte szinte alig érthetően.

-Már miért lennél az?-kérdeztem, bár nem igazán a válasszal törődtem, sokkal inkább azzal, hogy sikeresen lenavigáljam Kirát a lépcsőn.

-Nem kellett volna...nem kellett volna.-motyogta

-Nyugi, Lanie is bekarcolt elég rendesen...

-Nem, nem...én nem úgy mondom...-már épp a bejárati ajtónál jártunk, amikor ismét nagy zajt hallottam, ezidáig semmi mással nem törődtem, csak Kirával, de most hiány érzetem támadt.

-Nate?-kérdeztem, de senki nem válaszolt. Az előbbinél jóval nagyobb csattanás hangzott el, mintha valami a falnak koppant volna.Végül meghallottam Natet. Valahonnan egy távolabbi szobából szűrődött le a hangja. Nagyon idegesnek tűnt.

-Takarodj innen, és meg mondhatod neki is, hogy ezért még nagyon megfizet!-újabb hangos csattanás hallatszott, de tovább nem tudtam figyelemmel követni az eseményeket, mert Kira a küszöbre hányt.

Nem vártam meg Natet, mert úgy éreztem, már nem bírom sokáig tartani Kirát. Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben. Először is, ki volt az a valaki, aki rajtunk kívül a házban volt, és mi történhetett, ami miatt Nate így kiakadt...nem tudtam hová tenni az egészet...de nem is maradt sok időm a gondolkodásra. Nagy nehezen sikerült a ház elé vonszolni Kirát, Olivia már várt minket.

-Hol voltatok eddig? Lanie tényleg nagyon rosszul fest...te jó ég! Ezek tényleg ikrek!-Sápítozott Kira láttán, aki egész testsúlyával rám támaszkodott. 

Egy kék mini cooper parkolt egyenesen elém, benne azzal a sráccal, aki Lanievel volt az előbb. A kocsi hátsó ülésén ott feküdt maga Lanie-nehéz lett volna eldönteni, hogy az ikrek közül melyikőjük van rosszabb állapotban. 

-De mi kocsival jöttünk...-kezdtem, de a srác leintett.

-Elég messze parkoltatok...majd én haza viszlek titeket.-ajánlotta, de én a fejemet ráztam:

-Szerintem pedig jobb lesz, ha a saját kocsinkkal megyünk haza...-ekkor jutott eszembe, miben is állapodtunk meg Petet-el...úgy volt, hogy haza felé Kira vezet...hiszen addig erősködött, én pedig már ittam.

Végül hagytam, hogy a fiú( akit egyébként Louisnak hívtak) besegítse Kirát Lanie mellé, majd kinyitotta nekem az ajtót. Én már csak Louis mellé fértem be.

Ideges voltam. A dolgok igen csak kicsúsztak a kezemből.Fogalmam sem volt, hogyan kezelhetném ezt az egészet. Eddig még sosem kerültem hasonló helyzetbe, hiszen, ha lehet azt mondani, mindig csak a magam ura voltam.

Bele sem mertem gondolni, mi lesz, ha így állítunk haza. Idegesen doboltam a2a6t303_large.jpgtérdemen, szinte észre sem vettem az előttünk elsuhanó fákat. Egyre csak az járt az eszemben, hogy elrontottam az egyetlen dolgot, amiért felelős voltam.

-Ne izgulj, nem lesz gáz.-Louis mosolyogva nézett felém, mintha meg akarna nyugtatni. Nem válaszoltam, csak nagyot sóhajtottam.

-Talán még az is lehet, hogy sikerül őket észrevétlenül becsempészni, és akkor talán másnapra kiheverik a dolgot.-Louis  csak nem adta fel, hogy csak egy kicsit is, de jobb kedvre derítsen.

-Elég kevés esélyt látok a dologra.-mondtam.- Mira biztosan megvár minket.-tovább doboltam a térdemen. Ezután nem nagyon beszéltünk egy ideig. Louis elővett a kesztyűtartóból egy CD-t, majd berakta a lejátszóba. A szám ismerősnek hangzott, bár eltelt egy kis idő, mire ráeszméltem, honnan is az.

-Jó ez a szám.-kezdtem, hiszen ugyanaz szólt Louis lejátszójából, mint amit a szomszédból hallottam az egyik este.

-Én is bírom őket, amikor tudok, megyek a fellépésekre is.-bólogatott lelkesen Louis.

-Mi is s nevük, nem jut eszembe hirtelen.-hazudtam, hiszen eleve nem is tudtam, mi a neve Aaron bandájának.

-Blazing Star. Képzeld, ezt a CD-T az énekes sráctól kaptam, nagyon nagy arc, meg minden.

-Az énekes sráctól?

-Aaron Rhodes. Jó fej, meg minden.Úgy egy éve lakhatnak itt.Azóta zenél a Blazing Star is, tudod?-Louis láthatóan örült, hogy sikerült beszéd témát találnia, mert csak úgy ömlött belőle a szó, aminek én valamilyen okból örültem.

- Igazából nem nagy együttes, nem sokan ismerik, de a mi környékünkön szinte mindenki. Pedig csak hobbiból zenélnek, mindenkinek van valami más állása is.

-Például most nem is tudom, hirtelen melyikük mit csinál, de egyikük tetovál, meg többen autószerelők...de ebben nem vagyok biztos.-Louis szórakozottan megvakarta a fejét, én pedig hátrapillantottam a lányokra- mindketten aludtak.

-És ez az Aaron ugye a haverod akkor?-váltottam óvatosan vissza beszélgetésünk előző fonalára.

-Nem igazán. Csak párszor beszéltünk, egyszer bejött a sulinkba, asszem a húgához,és akkor sikerült tőle megkapnom ezt a CDt.

-Ezen elgondolkodtam, Mióta Aaron szomszédságába kerültem, senki mást nem láttam, aki ott lakott volna, csak azt a Mikeot. 

-Nem tudtam, hogy van egy húga.-motyogtam. A Mini Cooper ekkor fékezett le a házunk előtt.

-Hát itt volnánk.-mosolygott Louis, mint akinek az ég világon semmi, de semmi oka nem lenne az aggódásra. Nekem annál több volt.

-Hogy visszük be őket feltűnés nélkül?-kérdeztem.

A Házban vak sötét volt. Semmi jel nem utalt rá, hogy bárki is ébren lenne. Ennek elmondhatatlanul örültem. Kira a vállamat nyomta, Laniet pedig Louis próbálta hang nélkül a szobáig vezetni. Minden lépésünkre figyelnünk kellett. Semmiképp sem akartam, hogy kiderüljön ez az egész ikrek részegen dolog.

Mire elértünk a lépcsőig már folyt rólam a víz. 'Ha sikerül őket felvonszolni valahogy, onnan már sima ügy.' gondoltam, hiszen onnan már csak pár lépést kellett megtenni a szobáig. 

598990_373774956015468_1429110132_n_large.jpgAzt hittem elájulok, amikor Louis mögöttem elindult a lépcsőn, ugyanis súlyuk alatt megnyikordult a tölgyfa. Legalább egy percig moccanni sem mertünk, majd miután sikerült újból levegőhöz jutnom, sikeresen felértünk a lépcsőn.

Hihetetlen megkönnyebbülés fogott el, amikor Kira és Lanie már az ágyban szunyókáltak tovább. Még Louis arca is derűsebben festett. 

-Adjatok valamit, amibe hányhatok!-nyöszörgött Lanie, majd felült. Gyorsan lesurrantam a konyhába, és amilyen halkan, és gyorsan tudtam, felvittem az első kezem ügyébe akadó tálat Lanienek. Épp időben érkeztem. Reméltem, hogy ezt senki sem hallja meg, mert akkor minden próbálkozás hiába való volt. De Lanie nagyon rosszul festett, semmiképp sem tűnt úgy, mint aki egyhamar jobban lesz. Loui-val leültünk az ágy szélére, és néztük, ahogy Lanie hány.

Furcsa álmom volt. Csak úgy a semmiből bukkant fel előttem az az impozáns kapu, mely mögött egy ködbe burkolózó hatalmas ház állt. Mire feleszméltem, már a házban voltam. Egy tükör előtt álltam, így azt is észrevettem, milyen finom ruhában vagyok, a fejemen pedig egy ezüstösen fénylő Tiara csillogott. Valamiért kétségbeesés fogott el, és elkiáltottam az első nevet, ami eszembe jutott:

-Nate!-de semmi válasz nem érkezett, és ez még jobban felzaklatott. Újra és újra elkiabáltam a nevet, mindhiába.

Nate helyett más jött. Először nem ismertem fel, aztán egyre közelebb és közelebb került hozzám. már jól kivehető volt a tetovált kar, és a fültágító.Hirtelen felébredtem. Valaki mellettem ült, és beszélgetett.Kinyitottam a szemem, Louis volt az. A haja olyan kócos volt, hogy láttán nevetni lett volna kedvem, nem volt rajta az este viselt tengerészkék pólója, csak alsónadrág, és Kira rózsaszín szoba papucsa. Elég viccesen festett. 

Ekkor viszont ráeszméltem, kivel is beszél. Pete volt az. Be kell vallanom,sosem láttam még ennyire dühösnek a bácsikámat.

-Szóval Louis Williams fiam, megtudhatnám, mit keresel a lányaim szobájában?-kérdezte, majd végig nézett Louis hiányos öltözékén.

Arra mondjuk én is kíváncsi lettem volna, mi a francért nincs rajta ruha.

-Sajnálom, én...kezdte, de gyorsan közbe vágtam

-Jó reggelt Pete!-mondtam, majd felültem.

-Magyarázatot várok!-morogta Pete Louis, és a hányással teli tál felé pillantva.

'Na ezt jól elcsesztem!'-gondoltam.

- Nem történt semmi, Louis egyszerűen csak elkísért minket, de olyan álmosak voltunk, hogy végül itt aludt.-eddig még nem is hazudtam...

-És ez itt micsoda?-kérdezte a hányás felé mutatva.

-Azt hiszem, kicsit túllőttem a célon az este...-motyogtam.-nem értettem, miért mondom ezt...csak jött.

-Szóval így lehet megbízni benned!-háborgott Pete.

tumblr_m1quqnDhgL1qcw6zjo1_500_large.jpgDühösen csörtetett ki a szobából maga mögött pedig jelentőségteljesen becsapta az ajtót.

-Baszki!-morogta Louis.-Jobb, ha elhúzok.

-Igen.-bólogattak az ikrek, akik ügyesen kimaradtak az egész veszekedésből.

-Allie olyan jó fej vagy, ha apu megtudná, hogy igazából mi is történt, biztosan sokkal dühösebb lenne.

-Nehezen tudtam elképzelni, hogy Pete ennél még sokkal dühösebb is lehetne. Visszaidéztem magam elé az arcát, amint épp Louis-val beszél.-Nos kétség sem férhet hozzá, ennél nem igazán tudtuk volna jobban kihozni a béketűréséből.

-Fogd be Kira.-morogta Lanie. Miközben feltápászkodott, hogy kikísérje az időközben felöltözött Louist.

Egy ideig nem beszéltünk ezek után, csak ültünk a szobában, mintha Petenek ki sem kellett volna mondania, hogy ezentúl büntetésben leszünk. Magam elé meredtem, nem figyeltem ki mit csinál, Kira tett vett egy ideig, de végül ő is megunta. Lanie időközönként nagyokat sóhajtott, de semmi több nem történt.

-Végül a csend megtört:

Mindent elmondok apának.-Lanie felállt az ágyról, , de Kira elé állt:

-Figyelj, ennek semmi értelme, Allie tök jó fej meg minen, szóval hagyd már ezt inkább. Különben is, mit gondolnának utána anyuék? Elvégre neki kellett volna ránk vigyáznia.

-Nem mertem volna abban a pillanatban Kira helyében lenni.-Kis ideig úgy tűnt, Lanie menten megpofozza testvérét.

-Hallod te egyáltalán, hogy mit beszélsz?-hangja kicsit rekedten csengett.-Nem gondolhatod komolyan, hogy ezt hagyom? És neked sem kéne!

-Ha most ezt elszúrjuk, akkor soha többé nem mehetünk sehová!-csikorogta a fogai között Kira.

-Nem érdekel.-Lanie kitért testvére elől, hogy kitálalhasson a szülőknek. Ekkor azonban Mira jelent meg a szobában:

-Anya beszélnünk kell!

-Majd később Lanie!-Intette le Mira lányát.

-Allie, megtennéd, hogy lejössz?-kérdezte.-rosszul esett, hogy nem néz rám, miközben hozzám beszél. 

-Összenéztünk a lányokkal.

Na ebből mi lesz?...

 

Mire levonszoltam ólomsúlyúvá nehezedett lábaimat a nappaliba, Mira és Pete már vártak rám, Mindketten álltak, Mira a kandalló párkánynak támaszkodva, arccal a fal felé, háttal nekem állt. Pete fel alá járkált a kanapé és a tv közötti rövid helységen. Bozontos szakállát vakargatta, miközben hozzám szólt:

-Ülj le!-intett a kanapé felé.

-Senki nem szólalt meg, míg le nem ültem a kanapé szélén. Észrevettem, hogy új rajta a huzat...ez eddig fel sem tűnt...nevetni lett volna kedvem, amiért ezen gondolkodtam egy ilyen rémes helyzetben. Olaj zöld volt, pici narancssárga madarakkal teli hímezve...nem tudtam jobban szemügyre venni, mert Pete hangja elvonta róla a figyelmem.

-Gondolom azt hiszed, azért vagy most itt, hogy leszidjunk.

- Miért, nem azért?-kérdeztem kissé meglepetten..."talán meghallották az ikrek veszekedését"-gondoltam

-Nem volt szép dolog, amit az este műveltetek Allie! Nyilván mind a hárman ludasok vagytok a dologban...azt már meg sem merem kérdezni, hogy hol hagytátok a kocsimat...válaszolni akartam, de egy kézmozdulattal leintett-jelezve, hogy még nem fejezte be.

 -Nos igen, mindezek még előttünk állnak...nem felejtem el, de most másról lenne szó.

Nem kerülte el a figyelmem, hogy Mira teste megrándult, és egyre gyorsabban kezdte el venni a levegőt. Ez nyugtalanná tett.

-Miről van szó?-kérdeztem kicsit megszeppenve.Pete arcáról eltűnt a harag, egy más érzés vette át a helyét de idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, milyen arckifejezéssel nézett rám.

-Allie nem rég beszéltem édesanyáddal...--hirtelen dobbant nagyot a szívem, erre vártam tegnap este óta, hogy valaki végre elmondja nekem az igazat...

-Igen?-kérdeztem türelmetlenül.

-Nem könnyű ezt elmondanom, de amikor találkoztunk....szóval közölte velünk, hogy a jövőben nem kíván téged haza.

-Értettem minden egyes szót, mégis nehezemre esett összerakni őket értelmes mondattá. Nem tudom, hogy tudtam visszatartani a könnyeimet, amíg kiértem a nappaliból, egyenesen az udvarra, onnan tovább az utcára. Hallottam, hogy Mira utánam szalad, de a kert kapuban megállt. Most már engedhettem a könnyeimnek. Soha nem éreztem magam még ennyire egyedül, ott hagy, csak így, és még csak annyira sem vagyok fontos a számára, hogy a szemembe megmondja. Sosem éreztem még ekkora csalódást, és ekkor jöttem rá, hogy szerettem őt. Szerettem, de meg is gyűlöltem, amint megtudtam, valóban igaz-nem kellek neki többé.  Arra tudtam csak gondolni, hogy ha itt ér véget a kapcsolatunk, akkor nem volt soha fontos számára a létezésem, hogy csak kihasznált, és eldobott.

(Adriennek ajánlom)

Céltalanul lépkedtem, nem igazán figyeltem, merre tartok, akkor kezdtem figyelni a környezetemre, amikor már kezdett besötétedni körülöttem. A szemeim bedagadtak a sírástól, és eszméletlenül fájt a fejem.

 

02.jpg

Hetedik fejezet

Ha arra gondolt, mennyi bajt okozhat még apja felbukkanása, elöntötte a keserűség. Sokszor nézett vissza rá gondterhelt, nyúzott kép, reggelente a tükörből.Spencer valószínűleg a sok próbálásnak tudta be a dolgot,mert Mike ugyancsak furán viselkedett vele.

-Menjünk már valamerre! Megöl az unalom itthon.-nyafogott barátjának a lány.

-Egyáltalán nincs kedvem a városban mászkálni, egyébként neked sem kéne annyit egyedül arra menni.-morogta kedvenc könyvébe, a Rocktörténet-be temetkezve.

-Ki mondta, hogy egyedül lófrálok? Ami azt illeti, van barátom.-húzta ki magát Spencer ültében. Mike kezéből lepottyant a könyv, nagyot puffant a poros szőnyegen, jókora felhőt hagyva maga után.

-Ki az?-kérdezte hevesebben a kelleténél.

-Nem ismered.-vont vállat Spence.

-És szóval komoly a dolog?

-Jaaj, nehogy elkezdj nekem apáskodni, mert azt nagyon nem díjaznám.-nevetett Spencer, felállt, és ott hagyta a még mindig bambán maga elé meredő barátját.


Szólj hozzá!

Folytatás

SzisZkó 2012.05.19. 21:25

 

 

 

A magam részéről inkább a kíváncsiságot  éreztem.  Sosem kerestem az emberek társaságát, főképp nem az olyanokét, mint Vivien Bendell. Mintha nagy tábla hirdette volna a nyakukban lógva:"Vigyázz velük Allie, ők nem a barátaid!"

-Allie, jössz már?-Kira rángatott vissza gondolataimból.-Nem haladunk a takarítással.

Kirának igaza volt. Ránk várt a mosogatás, a porszívózás, felmosás, ágyazás, mosás, és a kert kitakarítása. Mira aztán tudott üzletelni. Lanie mosogatott, törölgetett és rendet rakott a konyhában, Kira a kertet vette a gondjaiba, összeszedte a szemetet, felseperte az udvart és levágta a füvet.

Mikey és az én feladatunk volta a ruhák mosása. Ki kellett válogatni a színeseket és a fehéreket, majd berakni őket a mosógépbe.

-Allie, te most már örökké itt fogsz maradni.-mondta miközben egy piros zoknit dobott a fehér kupac felé.

-Az nem odavaló.-mondtam, és átraktam a zoknit a színes kupacba.-ami azt illeti, csak a nyáron leszek nálatok Mikey, aztán amikor nektek elkezdődik a suli, visszamegyek Amerikába.-nem értettem, miért rázza a fejét Mikey...

-Nem, Allie, te biztosan itt maradsz.-halkabbra fogta a hangját, így kénytelen voltam közelebb hajolni hozzá, hogy értsem amit mond.-Hallottam, amikor anya mondta apának, hogy te itt maradsz.

-Ezt nem igazán értem, nem lehet, hogy félreértettél valamit?-kérdeztem hitetlenkedve.

-Nem, anya azt mondta, hogy te még nem is tudod, hogy mi történt, meg hogy anyukád idejött a városba, hogy megkeresse aput.-Mikey miről beszélsz?-kérdeztem, bár tudtam, hogy minden, amit Mikey mond, igaz. Anyám képes minderre, csakúgy rásózni az egyetlen lányát másokra...-Mit hallottál még?-de Mikey nem válaszolt, ijedten meredt az ajtó felé. Megfordultam, Mira állt a fürdőszoba ajtóban, nagyon idegesnek tűnt.

-A szobák már készen vannak?-kérdezte mérgesen.

-Máris megyek!-ugrottam fel a mosógéptől. A lépcsőn felhaladva csakúgy cikáztak a gondolatok a fejemben.Tudtam, hogy amit Mikey mondott az igaz, éreztem, és erre a gyanúra Mira viselkedése is ráerősített. Biztos voltam benne, hogy hallott minket.Akkor miért nem magyarázta meg, mi ez az egész? Dühös voltam, és tanácstalan. A nap további részében mindent csapkodás és duzzogás kíséretében csináltam meg. Mirát ezek után egész nap nem is láttam. Bement a kávézóba azt hiszem.Mikey-val sem tudtam beszélni, mert kiment valamit segíteni Pete-nek  a garázsba.

-Mi a baj Allie?-kérdezte Lanie mikor már mindennel elkészültünk.

"Vajon Lanie tudja?"  Csak megráztam a fejem, úgy éreztem, hogyha megpróbáltam volna kimondani,elsírtam volna magam. Inkább elfordultam, hogy Lanie ne láthassa az arcomat.

-Gyere, vegyük fel a ruhánkat!-indítványozta,mert nyilván látta rajtam, hogy nem akarom firtatni a dolgot.Eközben Kira már javában készülődött. Bezárkózott a fürdőszobába, ezért mi Lanievel a szobámban öltöztünk át. Lanie ruhája csodálatos volt.564849_429033377117537_951018560_n_large.jpg Mintha csak ráöntötték volna. Fekete volt, elöl teljesen egyszerű, nem volt rajta semmi dísz, sem mély dekoltázs, de a hátát csipke borította, ehhez a ruhához fekete balettcipőt húzott, megfésülködött, majd a tőlem kölcsönkapott szemhéjtussal kihúzta a szemét. Fél óra alatt meg voltunk a készülődéssel. Én magam is egy fekete ruhát vettem fel, elöl hátul ezüstösen csillogó flitteres díszítéssel.0001_m_large.jpg0005_m_large.jpg

 Ami Kirát illeti, teljesen begőzölt. Először is két órán át készülődött. Mi addig Lanievel megnéztük a Micsoda nőt. Kira negyed óránként váltott ruhát, és hajviseletet. Mindennek a vége az lett, hogy a fürdőszoba és környéke megközelíthetetlenné  vált a földre dobált ruháktól, amelyek közül nem egy az enyém, és Lanie-é voltak. Végül mégis elkészült. Azt kell hogy mondjam, Kira és Lanie sohasem különböztek még ennyire emberi szem számára. Kirán egy barackszínű pánt nélküli ruha volt, felsőrészén csinos hímzéssel, réteges szoknya résszel, ehhez egy fehér magassarkút és ugyanilyen színű kis táskát választott kiegészítőül. Szőke haja nagy hullámokban omlott a vállára és a hátára, arcán pirosító, száján korall színű rúzs, szempillái hatalmasra festve. A látvány megdöbbentő volt. Nem festett rosszul, inkább csupán nagyon nagy volt a kontraszt a között a Kira között, aki reggelente viccből lerántotta rólad a takarót, ha nem keltél fel időben, és a között, aki előttünk állt. Ha megakartam volna nevezni, akkor egy Vivien Bendell klón lett volna a megfelelő definíció. tumblr_m5npz7Dz0j1rx2opfo1_500_large.jpg

 

-Amúgy Allie, apa szólt, hogy menj le, mert beszélni akar veled!-fordult felém a Vivien klón.Nagyot dobbant a szívem, mert már sejtettem, miről akar majd beszélni Pete-Aileenről.

Olyan gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, ahogy csak tudtam. Pete a kanapén ült.

-Gyere ide Al!

-Mondania sem kellett volna, már ott is voltam. Megpróbáltam leplezni az idegességem -nehezen ment.

-Nagyon szép ez a ruha.-bólogatott elismerően.Csak mosolyogtam, nem jött ki egy hang sem a torkomon. 

-Remélem, nem kell megbánnom a döntésem, ha ezt oda adom estére.-mondta,kezéből pedig előbukkant a piros ford kulcsa.

"Ennyi? Ez minden? A kocsi??!"  Mély levegő, mosolyogj Allie!! Egyszerűen nem értettem, miért nem képes megbeszélni velem valaki végre mi folyik a hátam mögött.

-Megbeszéltem Kirával, hogy hazafelé ő vezethet...annyira erősködött, de kérlek azért figyelj oda rá....

-Hát hogyne, ne aggódj Pete!

Dühös voltam, és ez mindig meglátszott rajtam. Pete meg is lepődött mert a hangomból sütött a feszültség, de nem érdekelt.

Csöndben vezettem végig az utat Vivienék házáig, Kira navigált. Egy  impozáns kovácsoltvas kapu előtt fékeztem le. 

-Megérkeztünk!.ujjongott Kira.

A kapu érkezésünkre kinyílt, én pedig gázt adtam. Egy hatalmas kert tárult elém, olyan, amilyet még csak filmekben láttam. Két oldalról hatalmas sövény keretezte a telket, a hatalmas hófehér többszintes ház előtt pedig szökőkút csobogott melynek márvány szegélye fehér izzókkal volt megvilágítva. 

Leparkoltam a fordot egy kék Lexus, és egy vadi új fekete mercedes közé. Ameddig a szem ellátott, mindenhol BMV-k, Alfa Romeo-k, és  Audik parkoltak.160722280421419400_atkJiQwa_f_large.jpg

A parti már javában tartott, csupa idegen alak, mind nagyon elegánsak voltak és mind megbámult minket a lépcsőn felfelé haladva. 

Meglepődve konstatáltam, hogy Kira ruhaviselete egyáltalán nem lógott ki a sorból. Ezek mellett az emberek mellet egyszer az életben alul öltözöttnek éreztem magam.

 Nem csak én éreztem feszengve magam. Lanie szorosan a nyomomban haladt felfelé a lépcsőn. Kirát viszont majd szétvetette a büszkeség. 

Beléptünk a hatalmas előtérbe. Két irányból lépcső vezetett a felső emeletre. Minden hófehér volt: A lépcső, a padló csillogó burkolata, a csillár és a függönyök is. 

Megtorpantunk, azt sem tudtuk, merre mehetnénk. Csak álltunk ott,és tátott szájjal bámultunk körbe. Ekkor valaki a nevemen szólított.

-Allie Jules! Hát eljöttél!- Megfordultam, Vivien Bendell lépkedett lefelé a lépcsőn.

Bézs színű hosszú egybe ruha volt rajta, hozzá színben passzoló magassarkúval. A haját kontyba fogta, melyben fehér köves hajtű csillogott. Olyan volt, mint egy királynő.

-Helló!-köszöntem.

-Jól nézel ki Allie, ez a ruha remekül áll rajtad!-mondta, majd átkarolt. Kirának kikerekedett a szeme. Megköszörülte a torkát, mivel őt és Laniet még csak figyelemre sem méltatta.

-Lányok, mi a helyzet?-kérdezte végül Kira felé fordulva Bendell kisasszony. 

-Kira nagy levegőt vett, és rákezdett: Viven, ez a parti elképesztő, nem is tudtam, hogy ekkora a házatok, persze nyilván gondoltam, hogy nagy, de azért ez már...

-A továbbiakban bekapcsoltam a már nagyszerűen működő fecsegésblokkolómat, amit sokszor használtam, ha Kira be volt zsongva valami miatt...És lássuk be, sok ilyen helyzet volt.

Megragadtam Laniet, elmotyogtam egy bocsit Viviennek, és egyedül hagytuk őket Kirával. Lehet, nem a legudvariasabb megoldás, de számomra mindenképp kellemesebb volt nélkülük abban a pillanatban. 

Elindultunk felderíteni, merre találunk megfelelő helyet magunknak. Nem is kellett sokáig keresgélni. Hátulról zene harsogott, nem a helyhez illő elegáns stílusban, hanem sokkal inkább a populárisabb fajtából.

A hátsókertben találtuk meg a "kiforrott" bulit. A kert többi részén is szédelgett pár ember, de itt rengetegen voltak. El sem tudtam képzelni, honnan ismerhet ennyi embert Vivien.

Jó páran már alig alig álltak a lábukon, a többségnek felettébb jókedve volt. Egyszer csak ismerős arcot pillantottunk meg a tömegből kiválni. Olivia volt az. Szőke haja kócos-göndören hullott a vállára, egy magas derekú farmer rövidnadrágot és egy fehér toppot viselt. Láthatóan nem érdekelte hogy amerre megy, mindenki megbámulja. Mikor közelebb ért hozzánk, feltűnt, hogy nincs rajta cipő. 

-Lányok, helló!-köszöntött minket.-Gyertek, igyatok valamit!-mondta, majd megragadta a kezem, és vonszolni kezdett át  tömegen. Mikor kezdtek körülöttünk ritkulni az emberek, egy hatalmas medence bontakozott ki előttem a sötétből.  Színes égők világítottak felfelé az aljáról, sokan pedig  fürdőruhára vetkőzve mártóztak koktélokkal a kezükben.  A medence mellett egy magas pult állt, telis-tele italokkal. Elvettem róla egy sört. Olivia épp valami mentás koktélt akart ráerőltetni Laniere, mikor valami..illetve valaki más elvonta a dologról a figyelmem:

-Egyszerűen gyönyörű vagy.-Nate volt az, mint mindig, most is ő nézett ki a legelegánsabban. Fekete öltöny volt rajta, fehér ing, és csokornyakkendő.  Mintha szánt szándékkal akart volna mindenkit túl öltözni..mindig.

-Köszi.-válaszoltam.

-Na és hogy érzed magad idáig?-kérdezte, majd közelebb lépett a pulthoz.

-Igazából még csak most érkeztem a lányokkal.-fordultam a hátam mögé, ahol Laniet véltem, de addigra már senki más nem  volt ott, csak egy ismeretlen vörös hajú srác lila flanel ingben.

Körbenéztem,'oké megnyugodhatok' Lanie a medence szélén iszogatott Oliviával, láthatóan jól érezték magukat.

Nincs kedved esetleg leülni valahová?- kérdezte a puccos srác.

Hezitáltam. Egyáltalán nem ismertem Natet, de volt egy olyan érzésem, hogy bármennyire is nem közös a világunk, nem kell tartanom tőle.Kérdőn nézett rám.

-Mire gondoltál?-kérdeztem végül.

Nate nem válaszolt, megfordult, és elindult a bulival ellentétes irányban. Haboztam...'Allie, most komolyan vele mész?'-kérdezte az angyal Allie.-'Menj csak vele'-sugallta egy másik énem...végül elindultam Nate után...

-Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem irritál ez a zene.-mondta, mikor végül egy- a háztól távolabb eső fa törzsénél megállt. 

Csak vállat vontam. Nem érdekelt a zene, sőt a baj az volt, hogy engem soha nem érdekelt igazán semmi. 

Nate leült a fa tövében, én pedig követtem a példáját.  Egy darabig csendben ültünk, nem tudtam, mit mondhatnék, amivel nem untatok egy ilyen kaliberű srácot. Nate láthatóan nem zavartatta magát, ugyanúgy méregetett, mint mindig.

-Hogy hogy azelőtt sosem láttalak az unokatestvéreiddel?-törte meg a csendet végül.

-New Yorkból jöttem. Csak látogatóban vagyok itt a nyárra.

-Igen, ezt már hallottam, de én úgy értem, hogy miért csak most nyáron látlak itt először?-Nate kényelmesen a fatörzsnek dőlt, de még mindig engem bámult. Nem lehetett megszokni.

-Ez az első alkalom, hogy itt vagyok. Eddig nem ismertem a rokonaimat.

-Értem.-bólintott  Nate, nem kérdezősködött tovább.

- Te is a környéken laksz?-kérdeztem, csak hogy mondjak végre valamit.

-Igen, az apám vett itt egy házat, ide köti a munkája.

-Milyen az a munka?- kérdeztem, de mintha valamiért nem akaródzott volna Natenek a válasz.

-Ügyvéd.-morogta. -A családomban nemzedékek óta mindenki az... neves család vagyunk.-Nate a szemét forgatta.

-És ez neked nem tetszik.-nem kérdeztem, inkább kijelentés volt részemről. Nate nagyot sóhajtott:

-Elvárják, hogy olyan legyek, mint ők, én pedig egyszerűen csak nem tudom, mit akarok. Azt tudom, hogy ezt nem. De inkább mesélj valamit te!-mondta, csak hogy témát váltson.

-Megvontam a vállam. Nem igazán tartottam magam érdekesnek, sőt egyenesen unalmasnak definiáltam volna magam.

-Mit meséljek?

-Mondjuk, hogy te mivel szeretnél foglalkozni...

- Nem tudom, igazából semmiféle elképzelésem nincs ezt illetően.-egy fűszállal kezdtem játszani, csak hogy ne kelljen Natere néznem.Nem mintha nem lett volna helyes fiú, világos barna hajába a nap mézszőke tincseket húzott, bőre napbarnított volt, mintha egy egész hetet töltött volna víz közelben. Igen, sokkal barnább volt, mint legutóbbi találkozásunkkor.  Mandulavágású zöld szeme mindig kíváncsian méregetett. Magas volt, legalább 190cm ,  széles vállai, és izmos karjai pedig arra engedtek  következtetni, hogy rendszeresen sportol.

-Ugyan már, biztos van valami, amiben jó vagy!-unszolt.

-Hát, szeretek rajzolni, és ...

-És?-kérdezte türelmetlenül.

-Ruhákat tervezni, de az csak... nem is tudom, nem vagyok biztos benne, hogy menne.

- Akkor csak magabiztosság kérdése a dolog, hidd el, menne. Legalább téged érdekel valami. 

-Téged nem?

Nate nagyot sóhajtott.-Nem igazán, tudod, én vagyok itt a "teszek mindenkire".

-Én nem hiszem.-mondtam, mire  Nate  nagyon jót mulatott magában.

-Itt mindenkit lehetne definiálni valamivel. 

Oké, te vagy Mr. teszek mindenkire, ki van még?-kérdeztem inkább viccet csinálva a dologból.

-Dave eszméletlen naiv, komolyan, minden nő képes kihasználni, ugyanakkor megpróbálja leplezni a baklövéseit azzal, hogy  a suliban mindenkivel flegmázik. Alsósokkal, a lúzerekkel, és mindenkivel, aki kimarad a körünkből, ha azt lehet mondani...

Ezen elgondolkodtam. Nem tetszett már az első találkozásunkkor sem Dave, így pedig egyenesen szánalmasnak tartottam. Nate tovább folytatta a felsorolást.

-Aztán ott van Rony. Ő kedves lány, de sokszor kifordul magából. Én ezt csak annak tudom be, hogy Viviennel barátkozik, és rossz hatással van rá. Akkor Olivia...róla mit mondhatnék...fiatal, gazdag, eszement...talán ő csinálja jól, nem érdekli, mások milyen véleménnyel vannak róla...azt tesz, amit akar, és azzal is barátkozik, akivel akar. Mondjuk a szülei nem nézik jó szemmel, inkább próbálnak szemet hunyni a dolog felett, vagy eltusolni a balhéit.Vivien..háát..

-Erre én is kíváncsi lennék.-Vivien Bendell volt az.

-Neked még nem tanították meg, hogy nem szép dolog kihallgatni mások bizalmas beszélgetéseit?-Nate derűs nyugalommal nézett fel a főlétornyosuló Vivien Bendellre. Róla nem kellett, hogy beszámoljon, nagyon jól tudtam magamtól is, hogy nem szabad bízni benne...megérzés volt. 538009_348636288507392_319711498066538_887566_1706598253_n_large.jpg

-Ugyan már, te is tudod, hogy mindennél jobban szeretem kihallgatni a bizalmas beszélgetéseket. Ne haragudj Allie, én már csak ilyen vagyok.

 Csak vállat vontam, ezzel valahogy nem lepett meg.

-Szóval, mit csináltok itt kettesben, remélem, nem zavartam meg semmit.-váltott témát, azzal leült közénk a fűbe. Furcsa volt őt ott látni abban a remek ruhában.

-Szerintem nem is lennél annál boldogabb, ha megzavartál volna minket.-nevetett Nate.

-Túl jól ismersz Adams. Nate csak bólogatott, aztán ismét felém fordult:

-Talán Vivient nem kell bemutatnom, majd magad is rájössz, hogy milyen is ő valójában.

-Szóval szerinted kétszínű vagyok?-mosolygott Vivien.

-Nos, tudnám még tetézni, de egyszóval definiálva, igen az vagy Viv.

-Olyan csendben vagy Allie, nem akarsz mondani nekünk valami érdekeset?-Vivien ismét hozzám beszélt, Nateről a továbbiakban tudomást sem vett.

-Mire gondolsz?

-Mondjuk, hogy van-e most valakid?

-Ami azt illeti, nincs senki...-motyogtam..nem értettem, miért, de zavarba jöttem.

-Nahát, hogy hogy? Pedig ahogy észrevettem, az itteni srácok odáig vannak érted.-nem kerülte el a figyelmem, hogy milyen sokat sejtető pillantást vetett Nate felé.

-Egyszerűen csak nincs, jól megvagyok egyedül. És neked van most valakid? Vivien arca olyan komor lett, mintha sértené a kérdés.

-Nos, persze,  Dr.Charles Abignale fiával találkozgatok mostanában, igazán jó társaság, ha érted, mire gondolok.-csak mosolyogtam, nem érdekelt, mire gondolt... 

Úgy másfél órán keresztül folyt a beszélgetés, idővel kissé feloldódtam, többet beszéltem, mit szoktam, elmeséltem, mivel töltöm New Yorkban az időt, hogy ruhákat varrok, és adok el, hogy pénzem legyen, és hogy alkalmi munkákból sikerült eltartanom magam. Szóba jöttek a a gimis évek, volt szerelmek és a család is.(Sikeresen kikerültem Liamet, és a drága anyám ügyeit).

Ami Nateről kiderült, az, hogy nem igazán szívleli Vivient(ezzel teljesen egyet értettem), és hogy (Vivien elmondása szerint) egy "nőfaló megbízhatatlan alak"

Vivien nem sokat beszélt magáról, inkább engem kérdezgetett, vagy epés megjegyzésekkel bombázta Nate-et.

Akkor jöttem rá, mennyire elbeszélgettem az időt, amikor egy nálunk fiatalabbnak tűnő fiú alakja tűnt fel a sötétben. Felénk közeledett, nagyon sietősen. Meg is lepődtem, amikor engem szólított meg.

-Te lennél Allie Jules?-lihegte.

-Igen, miért, mi történt?-eszembe jutott, hogy egyedül hagytam az ikreket.

-Lanie! Gyere gyorsan!

-Mi mi történt vele?!- olyan gyorsan ugrottam fel, mint akibe áramot vezettek. -a fiú nem válaszolt egyből, csak megindult a medence irányába.Nagyon megijedtem, ha Lanienek valami baja történt, az csak is az én hibám lesz, hiszen én hagytam egyedül.

-Azt hiszem elájult.-magyarázta a fiú. Szorosan a nyomában lépkedtem, bár nehéz volt tartani a tempóját magassarkúban.

-De hát miért?

-Azt hiszem, túl sok volt neki a pia.Hányt is, azt mondta, nincs jól, de nem vettem komolyan.-a srác hangja mérgesen csengett, mintha haragudott volna magára.

Aztán beértünk a házba, és akkor megpillantottam Laniet. A lépcsőn feküdt, a feje Olivia ölében, a szemei csukva, mozdulatlan volt, és sápadt. A szívem úgy kalimpált, azt hittem elájulok.

-Mi történt?-kérdeztem Oliviát is.

-Jaaaj, Allie, ne haragudj, azt hiszem, az én hibám, túl sokat ivott, pedig mondta, hogy nem bírja...én meg csak azért is rábeszéltem.

 a9aef1c6df6049e57dbd02bc6bbeae5ec177f2e5_large.jpg

 

Legalább öt percbe tellett, mire magához tudtuk téríteni Laniet, kicsit megkönnyebbültem, mikor végül megszólalt:

-Allie, ne haragudj, azt hiszem, berúgtam.-mondta a fejét dörzsölgetve.

-Dehogyis haragszom.-hirtelen felnevettem. Örültem, hogy Lanie nem sokkal, de legalább jobban van.

-Hol van Kira?-nézet körül  hármunk között.

"-Basszus, Kira"-kaptam a fejemhez.

-Mindjárt megkeresem, és hazaviszünk.-motyogtam.

-Nee, Allie, nem akarok hazamenni így! Apa pipa lesz!

 -Elengedtem a fülem mellett, amit Lanie mondott. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha Lanie így taccsra vágta magát, akkor mi lehet Kirával... Bele sem mertem gondolni...

-Figyeljetek!-fordultam Olivia, és a kis srác felé- Kivinnétek Laniet a kocsihoz? Én addig megkeresem Kirát.

-Persze!-vágta rá a kis srác, akiről azt sem tudtam, hogy kicsoda...

Bevetettem magam a tömegbe, vártam, mikor bukkan fel a barackszínű ruhácska, vagy a szőke fürtök... Már vagy tíz perce bolyongtam a tömegben, amikor hirtelen valaki megragadta a karom. Nate volt az.

-Mi történt az unokatestvéreddel?

-Elég sokat ivott...haza kell vinnem, de sehol sem találom Kirát.

-Azt hiszem, segíthetek neked...gyere velem.-mondta, azzal vonszolni kezdett maga után a tömegben. Kiértünk a medencéhez, elhaladtunk a fa mellett, melynek tövében még vele beszélgettem...de nem álltunk meg. Már szinte teljesen elhalt a zene mögöttünk, olyan messze voltunk a többiektől.

-Nate, most komolyan...hová viszel?-kezdtem kételkedni ami azt illeti. El sem tudtam képzelni, mit kereshet ott egyedül Kira...és ha ott is van, Nate honnan tudja...

Ráadásul hol az az ott? Már a kert szélén jártunk, ahol nem volt  más, csak magas sövény.

Nate nem lassított, sőt, mintha valamiért ideges is lett volna... Kezdett fura lenni a dolog. Még mindig a sövény mentén caplattunk, de egy idő után Nate lassítani kezdett a tempón...először nem értettem, de aztán feltűnt egy kis vendégház szerűség előttünk a sötétben. Az ajtó, és az ablakok zárva, sehol nem égett villany sem. 

-Gondolod, hogy itt van?-kérdeztem, mert most már tényleg úgy gondoltam, hogy Nate átvágott.

Nagyon hirtelen elengedtem Nate kezét...fel is tűnt neki, mert egyből elkapta az övét.

-Igen!-csak ennyit mondott, de hangjából iszonyatos feszültség áradt. Megfordult, és elindult a kis ház felé, mikor odaért, feltépte az ajtót, belülről sem fény, sem zaj nem szűrődött ki...

"Ha itt van Kira, ha nem, bemegyek!"-gondoltam, bár valamiért nagyon nem akaródzott a dolog... Nagy levegőt vettem, és elindultam Nate Adams után a házba.

Olyan sötét volt, hogy az orrom hegyéig sem láttam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ötödik fejezet

 -Egyáltalán mit keresünk mi itt?-morogta Spencer a ruhakupacok között turkáló Mike-nak.

-Viccelsz? Itt minden olyan olcsó, ráadásul ez a kedvenc üzletem is!

-Ne haragudj meg ha azt mondom, de látszik rajtad.-Mike csak mosolygott az epés megjegyzésen:

-Miért szerinted hová kéne mennünk?

-Azt hiszem, tudok egy jó helyet!-Spencer megragadta Mike karját, és vonszolni kezdte a kijárat felé. Fél órával később egy az előbbinél jóval színvonalasabb üzlet előtt álltak meg. A kirakatokban lévő próbababák a legújabb trendek szerint voltak felöltöztetve. A hozzájuk közelebb esőn egy olajzöld szoknya feszült arany színű övvel, és egy lenge tört fehér blúzzal. Egy másikon kék fehér csíkos "V" nyakú férfipóló volt, és egy bézs színű háromnegyedes nadrág.

-Na én aztán be nem megyek ide!-Mike minden szavát nyomatékosan ejtette ki, de azt talán ő sem gondolhatta komolyan, hogy vitába tud szállni Spencerrel. Két perccel később már a menta illattal belengett üzletben nézelődtek. 

-Ehhez mit szólsz?-lengetett meg egy tengerészkék "V" nyakú pólót Spencer.

-De hát ez egy női felső!-háborgott Mike.-Ugyan melyik normális férfi vesz fel ilyet?

-Az, amelyik szeretne magának lányt fogni.-Spencer betuszkolta Mike-ot egy próbafülkébe, és csak akkor engedte ki onnan, mikor már jóformán minden egyes ruhadarabot felpróbált az üzletben.

-Nem is tudtam, hogy ennyire fárasztó ez a vásárlás dolog.-mondta, miután maguk mögött tudták az üzletet.-Ha tudom, biztosan nem jövök el. Most már annyi ruhám van, hogy a következő életem végéig nem lesz gondom a vásárlással, hála az égnek. Ilyet, mint ma még egyszer soha!! ....Mi bajod van?

-Semmi csak....áhh mindegy.-Spencer elfordult, hogy Mike ne láthassa az arcát. Rosszul esett neki, hogy Mike ennyire nem érezte jól magát vele.

-Na elmondod, mi van?-mindketten megálltak, és most már Spencer kénytelen volt Mike szemébe nézni.-Csak igazán mondhattad volna, hogy ennyire nem szeretsz velem lenni, akkor ezt itt mind megspórolhattad volna!-mutatott a csomagokra Mike kezében. 

-Te tényleg azt gondolod hogy...-Mike megértette a dolgot, és majdnem el is nevette magát.

-Most meg mi a francot vigyorogsz?-durcáskodott tovább Spencer. Mike egyetlen szó nélkül megölelte Spencert, úgy, hogy a lány nyikkani sem tudott.

-Te tényleg azt gondolod, hogy bármikor, amikor veled vagyok, az nem a legkirályabb dolog nekem a világon?

-Erre én is kíváncsi lennék.-Mike olyan hirtelen engedte el Spencert, mintha villám csapott volna belé. A kérdést ugyanis nem Spencer tette fel. Meg sem kellett fordulnia, már tudta ki áll a háta mögött.

Aaron olyan dühös volt, mint régen sokszor, amikor még több gondjuk volt. Mike szinte már teljesen elfelejtette azt az Aaront. Most elfehéredett arccal, ökölbe szorított kézzel állt előttük.

-Mi bajod van?-Spencer próbálta lazára venni a dolgot, de azért nem tudott bátyja szemébe nézni.

-Indulj a kocsiba, most!-förmedt rá Aaron. Mike-nak feltűnt,hogy Aaron vele nem is foglakozik. Úgy tekintgetett körbe az utcán, mintha attól tartana, bármelyik pillanatban megtámadhatják. Nem merte megkérdezni, félt, hogy olyat vágnának egymás fejéhez, amit később megbánnak. Inkább úgy döntött, egyedül megy haza. Már indult volna, amikor Aaron utána szólt. 

-Ne viccelj, elviszünk...

A feszültség, ami a haza utat övezte, szokatlanul köréjük fonódott. Mike ült Aaron mellett az anyósülésen, egyenesen maga elé meredve. Aaron az útra szegezte tekintetét, és egy pillanatra sem nézett más felé. Az autó jóval a megengedett határ feletti sebességgel száguldott.

Spencer a hátsó ülésen duzzogott:-Nem értette, mi volt ez a kirohanás az imént Aaron részéről.

tumblr_m25hprdEbC1rsl8kso1_500_large.pngA feszültség az egész napra rátelepedett. Spencer szeretett volna beszélni Mike-kal, de még azt sem mert. Érthetetlen volt számára olyan dühösnek látnia Aaront. Mike volt a legjobb barátjuk, Aaronnek semmi de semmi oka nem volt a dühöngésre.

Úgy döntött, egy percig sem marad tovább Aaronnel egy légtérben,inkább akkor már sétál egyet a parkban.

-Hová mész?-morogta Aaron a kanapéról. Spencer azonban nem válaszolt a kérdésre.Dühös volt Aaronre, amiért gyerekként kezelte őt. Becsapta maga mögött az ajtót, és csak reménykedni mert abban, hogy jobban nem vesznek össze, míg ő nincs otthon...

 

-Bejöhetek?-lépett be Aaron Mike szobájába, aki az íróasztala felett görnyedt, nyilván egy újabb dalszövegen dolgozott. Aaron esetlenül megállt az ajtóban.

-Persze, gyere!-Mike arckifejezése kifürkészhetetlen volt, bár hangja rekedtebben csengett a szokottnál.

-Min dolgozol éppen?-Aaron belenézett a Mike előtt heverő papírokba.

-Gondoltam át kéne írni a refrén részt...kicsit hiány érzetem volt vele kapcsolatban.

-Aaron felemelte a legfelső írást, és olvasni kezdte a sorokat:

 

 

Csendben ülök a szobámban egyedül,

Rab vagyok aki a valóság elöl menekül.

Kezeim az asztalon előttem dobolnak,

 A kerekek a fejemben ezerrel forognak.

Előttem fekszik a toll és a papír

Szabad vagyok, aki most egy életérzésről ír:

Ne fuss,ne menekülj, állj meg és nézz körül!

Ne vágyj a múltba, ne vágyj a jövőbe,

Hisz nincsenek határok,a kezed nincs megkötve.

Törj át minden határt, rázd le a falakat,

falakat, melyek ledöntésre várnak,

A mi utunkba senki sem állhat!

-Mike, ez nagyon jó!-Mike nem válaszolt semmit-arca még mindig kifejezéstelen volt.

-Azt hiszem tudod....-Aaron szünetet tartott-inkább remélem, tudod, hogy nem miattad volt ez az egész ma.-Aaron ismét szünetet tartott, de mivel Mike nem válaszolt, folytatta:

-Ma elindultam a műhelyből és ahogy állok a pirosban, egyszer csak megjelent mellettem a járdán Joe. A név hallatán Mike felkapta a fejét.-Beszéltél vele?-Aaron keserűen felnevetett.

-Vele nem lehet beszélni. Amint meglátott, tudtam, hogy semmi jó nem származhat abból hogy itt van.Azt mondta, hogy munkát keres. Érdekes véletlen, hogy pont itt a környéken.-Aaron rágyújtott egy szál cigire.

-Joe meg a tisztességes munka...tűz és víz.-Mike barátja példáját követve rágyújtott.

zs.jpg-Spencerről kérdezett.-Aaron arca kétségbeesést tükrözött.-Persze megmondtam neki, hogy amíg én élek, többet nem láthatja a húgomat. Aztán konkrétan tíz méterrel arrébb megláttalak titeket.Beparáztam, hogy esetleg megláthatják egymást, és hát ....kiakadtam asszem...

-Mihez kezdesz most?-kérdezte Mike.

-Nem tudom.-Aaron egyszerre érzett nyomasztó kétségbeesettséget és dühöt.

Joe Rhodes, az apjuk sok keserűséget okozott nekik. Mivel anyjuk korán meghalt, Joe-val éltek egészen egy évvel ez előttig.Akkor Aaron megelégelte apja viselt dolgait, fogta Spencert és Mike-hoz költöztek.

Joe egy ötvenhárom éves rokkant nyugdíjas férfi volt. Alkohol és drog problémái miatt sokszor erőszakosan, kiszámíthatatlanul viselkedett. E mellett rossz társaságban is mozgott, nem állt tőle távol a csalás, az emberek kihasználása, bármit megtett a pénzért. Ebből kifolyólag egyértelműen következik, hogy sohasem volt jó kapcsolata a gyerekeivel.Több ízben előfordult, hogy amikor Aaron nem volt otthon, Joe kezet emelt Spencerre.

Egy alkalommal csaknem végzetes dolog történt az akkori Rhodes házban. Egy kora nyári délutánon történt az egész. Aaron a műhelyben dolgozott szokás szerint.

Spencer egyedül volt a házban, egészen megszokta már ezt az egyedüllét dolgot, barátai nem voltak, Aaront pedig nagyon ritkán látta, hiszen akkoriban kétszer annyit kellett dolgoznia.

A történetes napon Spencer feje tele volt kavargó gondolatokkal, hiszen az orvos is megmondta:ha Joe nem áll le az alkoholról rövid időn belül súlyos következményei lesznek a dolognak. Spencer szerette volna szeretni Joet, mindent, amit apja valaha tett vagy mondott neki, azt az alkoholfogyasztás számlájára írta.

Végül úgy döntött, véget vet az egésznek: megszabadult az összes házban fellelhető piás üvegtől. Ami azonban azután következett,rengeteg hosszú álmatlan éjszakát okozott neki. Joe hazaért, és az üres polcok láttán teljesen elöntötte a düh. Remegett minden porcikája, és vadul szikrázott a szeme.Spencer megpróbálta megértetni vele, hogy csupán érte tette mindezt, hogy szeretne változtatni a dolgokon, de egy ilyen embert szavakkal nem lehet meggyőzni.

A karja eltört a fejéből vér szivárgott, és iszonyatos fájdalmat érzett a hasában is.Alig volt eszméleténél, mire Aaron megérkezett. Amint bátyja meglátta Spencert a földön heverni, olyat tett, amit soha nem gondolt volna.

-Te rohadék!-ordította, majd olyan erővel vetette rá magát apjára, hogy mindketten elvágódtak a lendülettől. Aaron teljesen elvesztette a fejét, mintha mindent elöntött volna a köd, csak Spencer lebegett a szemei előtt, a tekintete, ahogyan rá, Aaronre nézett. Úgy árasztotta el a gyűlölet, mint valami fertőzés, amit nem lehet egyszerűen kioltani a testből...nem, az már örökre ott ragad...

A sors közbe járása volt talán, hogy Joe életben maradt. Mike még időben lehámozta barátját a férfiről, aki már félig eszméletlenül hevert a földön...akkor találkozott vele utoljára...egészen mostanáig.

-Hé!-rántotta vissza gondolataiból Mike.- Tudod, hogy itt vagyok, ha kell!

-Tudom...-Aaron hálásan pillantott barátjára, akinek mindent köszönhetett.

 tumblr_lwgizvrcV41qlr72ro1_1280_large.jpg

 

-Néha olyan elege volt ebből az egészből...volt, nem értette Aaront...hogy ha már barátai nincsenek, akkor miért félti őt Mike közelében.-Spencer egy padon üldögélt, maga elé meredt és hagyta, hogy elárasszák a gondolatok, amik gyötörték.

Értette, miért nem keresik a társaságát, mert ő volt a kakukktojás...akinek semmije nincs...aki szerintük belül is semmilyen.

-Minden erejével megpróbálta visszatartani a könnyeit, de nem ment. Most nem. Szeretett volna erősebb lenni, de ő csak ő volt...

-Ma szerencsém van!

-Spencer megrázkódott, mert valaki odalépett hozzá.

-Nem akartalak megijeszteni.-szabadkozott a srác.

-Nem...nem-Spencer megrázta a fejét, és gyorsan elmorzsolta a könnycseppet.

-Helló, a nevem Hayden.

-Spencer vagyok-mosolyt erőltetve arcára kezet nyújtott az idegennek.

-Örülök Spencer...és mondd csak, nem bánnád, ha csatlakoznék hozzád?

-Persze, csak nyugodtan...-Spencer szipogott még egy párat, de úgy gondolta, túl jóképű a srác ahhoz, hogy elzavarja...

stay-on-lips_slogan.jpg-Sosem láttalak még errefelé.-kezdte a beszélgetést Hayden.

-Pedig már egy ideje itt lakom. Egy éve költöztünk ide a családommal.

-Érdekes, hogy eddig nem találkoztunk, én is a környéken lakom. Alig egy utcányira innen.

-Az nem olyan érdekes-vont vállat Spencer-nem sokat járkálok errefelé. 

-Megértem, itt nincs akkora nyüzsgés, mint a város többi részén.-bólogatott Hayden

- Egy két  jó helyet viszont  ismerek... Hallottál már a Zöld Virágról? Azt mondják, elég jó kis hely.

-Ááá-nevetett Spencer- Mindenkit ismerek a Zöld Virágban, szeretek ott lógni. Ott zenél a bátyám zenekara.

-Ezt nem tudtam...ők a....

-A Blazing Star-egészítette ki a mondatot Spencer.

-Bár szerintem a város legjobb helye a Mira's. Isteni kávéjuk van.

-Erről még nem hallottam.-csodálkozott Hayden-Pedig azt hittem, itt mindent ismerek, de most meglepődtem.

-Te nem ismered Mira Lawrence kávézóját?-nevetett Spencer.-Szégyelld magad!-most már Hayden is nevetett.- Egyszer ki kell próbálnom a helyet, és, ha gondolod, elkísérhetnél...

-Spencer abba hagyta a nevetést.

'Te jó ég, ez a helyes fiú egyszer csak itt terem a semmiből, és elhív randizni."

-Eljönnél egy vadidegennel? 

-Naná!-vágta rá gondolkodás nélkül.-Akarom mondani...még meggondolom a dolgot.-ismét nevettek.

-Szóval a bátyád zenél...

-Igazából ő az énekes. Nagyon tehetséges, de nem ez az egyetlen szakmája, autószerelőként dolgozik...egyébként hallottad már őket zenélni?

-Hayden a fejét rázta.-Nem, azt hiszem, csak az elődjüket...a nevük Jumping monkeys volt, ha jól emlékszem...Nem tudom, miért hagyták abba a  zenélést...jók voltak.

-Hidd el, a tesóm bandája sem rossz.-válaszolt Spencer. Beszélgetés közben volt alkalma jobban megfigyelnie Haydent, akin egy barna "V" nyakú póló, és egy sötétkék csőnadrág feszült, lábán fehér converse csuka, hátán keresztebe vetve  fekete oldaltáska.

A bőre bronz barna volt,a haja szinte fekete, apró mandula alakú szeme szintén feketén csillogott. Borostás arca markáns volt, arcvonásai kemények, viszont olyan kellemes derű sugárzott Haydenből, hogy mindezt kompenzálta vele. 

-Ebben nem is kételkedem.-bólogatott Hayden.

-Neked van testvéred?-kérdezte Spencer

-Nincsen, de sokat lógok együtt az unokatestvéremmel, nem tudom, talán ismered, Nathaniel Adamsnek hívják...

-Nem hiszem...lehet, hogy láttam már, de nem tudnám megmondani...

-Biztosan láttad már...Elég feltűnő személyiség.

-Lehet...nem tudom...Miről tűnhetett volna fel nekem?-kérdezősködött Spencer

-Egy vörös Porche-val jár, és hát amilyen a kocsi, olyan a gazdája...

-Az igen, nem mondom...-csodálkozott Spencer, Hayden időközben felült a pad támlájára, így kénytelen volt kicsavarodni, hogy feltudjon nézni rá.

-Hát igen, ügyvéd család vagyunk...-jövőre kezdem a Jogi Egyetemet. 

-Ejj ha, hát sok sikert, meg minden.- ekkor megszólalt Spencer telefonja. Kikapta a rózsaszín kis táskájából: Aaron volt az.

-Ne haragudj, ezt fel kell vennem.-mondta, majd fel állt, pár lépéssel arrébb pedig felvette a telefont.

Aaron hangja nem dühösen, inkább aggodalmasan csengett:-Spence, merre vagy?

-Spencerben megint felment a pumpa, nem értette, miért nem tudja Aaron abbahagyni ezt az apáskodást, egyszerűen kezdett az agyára menni vele. 

-A parkban, mert?-megpróbált normális hangon válaszolni, és csak remélni merte, hogy sikerült is neki. Nem akarta még jobban kihúzni a gyufát, vagy megbántani  testvérét.

 -Arra gondoltam, ha van kedved elmehetnénk megenni egy pizzát, vagy mittudomén...-Aaron hezitált egy percet, majd hozzátette:-Mike is jönne persze.

-Ó!-Spencernek jó ideig nem sikerült több választ adnia meglepetésében.

-Itt vagy még Spence?

-Jaaa, aha, igen, akkor elindulok haza..őő akkor szia.

-Jól van.

Spencer letette a mobilt, és visszafordult, hogy elbúcsúzzon Haydentől. A fiú mintha kitalálta volna  a dolgot.

-Csak azt nem mondd, hogy el kell menned!

-Spencer felnevetett:-Csak de!

-Hayden felugrott a padról. Úgy 190 cm lehetett, és a teste... Spencer megpróbálta összeszedni a gondolatait. 

-Nagyon örülök, hogy megismertelek Hayden...hát akkor majd... nem tudta mit mondjon, elharapta a mondatát.

-Esetleg megkaphatnám a számod?-kérdezte a fiú...-Csak, hogy egyeztessünk arról a kávé dologról.

-Hát persze, semmi akadálya...

 

 tumblr_m163kgaXuP1qarbako1_500_large.png

-Nem rángathatod el örökké pizzát enni, ha elmegy sétálni!-Mike a kanapén cigizett.

-Tudom, de jelenleg ez tűnt a legokosabb ötletnek.-Aaron szintén a kanapén ücsörgött, lábait felrakta a vele szemben álló asztalra. Kezeiben még mindig a telefont szorongatta.

-Lehet, hogy jobb lenne, ha beszélnék vele?-kérdezte kétségbeesetten.

-Nem is tudom, Aaron, tudod, milyen elfogult az apjával szemben. Nem mennél vele sokra. Rögtön találkozni akarna vele, ha pedig megtiltanád, szinte Joe karjaiba löknéd vele...hisz ismered Spencert.-Mike fürkésző pillantást vetett barátjára.

-Azt hiszem, igazad van... Nem, semmiképp sem engedhetem, hogy ez a szemét féreg tönkretegyen minket, vagy, hogy Spencer közelébe merészkedjen.

-Valamit ki kell találnunk.-morogta Mike. -Mikor legutóbb pénzt adtam neki, lelépett egy időre...-kezdte, de Aaron leintette.

-Nem, azt felejtsd el! Eleget segítettél már így is nekünk, ráadásul semmire nem mennénk vele, visszajönne, akárcsak most...

A két jó barát tehetetlenül nézett egymásra.  Aaronben valami furcsa érzés kavargott, kétségbeesetten próbált megoldást találni, de nem ment neki, és e miatt dühös volt. Olyan gyűlöletet érzett Joe iránt, ami teljesen eltérítette őt a józan gondolkodás útjáról. Nem felejtette el a gyerekkort, amelyben felnőtt, mert ha sokszor szinte csak Spencerrel törődött is, nem hunyhatott szemet a felett sem, milyen nehéz időszaka volt is  gyerekkora az életének.

Az ordítozás, verés..és következményei. Aaron drogfüggő lett. Tizenhárom éves korára mélybe zuhant, amelyből sokáig úgy tűnt, nincs kiút. Ekkortájt veszítette el édesanyját is Susant. Belehalt a szülésbe, mikor Spencer megszületett. Susan halála előtt Joe könnyebben elviselhető volt, igaz, rossz természete már akkor is megmutatkozott.

 

Szólj hozzá!

Első fejezet

SzisZkó 2012.03.30. 19:00

 'Nagyszerű-a harisnyám kiszakadt, az eső is esik és sehol egy nyavalyás autó,'-leültem a járdaszegélyre,- vizesebb már akkor sem lehettem volna,ha bedobnak egy medencébe-magamban duzzogtam egy darabig, de ahogy a percek teltek, kezdtem kétségbeesni.Ehhez a két dologhoz értettem a világon a legjobban:-duzzogni, és folyton kétségbeesni.

Aznap kellett volna találkoznom a bácsikámmal, Pete-tel,hogy hazavigyen a családjához,akik egy London melletti kisvárosban laktak. Anyám ötlete volt ez az egész baromság. Nem igazán csábított a gondolata annak, hogy egy egész nyarat számomra vadidegen emberek között töltsek,de nem volt választási lehetőségem.Az anyám, Aileen sosem volt minta anya...nem igazán értettem, miért vállalt gyereket egyáltalán.Az apámat nem ismertem, és meg mertem volna rá esküdni, hogy Aileen sem nagyon. Most pedig azzal a hihetetlenül átlátszó szöveggel jött elő, hogy szeretné, ha megismerném a rokonaimat Londonban! Végül arra jutottam, hogy ha az ember magányos, akkor bárhol az lehet a világon. Rosszabb már nem lehet alapon összepakoltam minden holmim, és búcsút intettem Amerikának.

-A francba!-morogtam, mert észrevettem, hogy beleléptem egy óriási rózsaszín rágógumiba.-Hogy rohadnál meg!-mérgelődtem tovább, de ekkor valaki megszólított:

-Te lennél Allie Jules?-a hang irányába fordultam:

-Igen, maga meg minden bizonnyal Pete.

.-Ejnye, hogy ki vagy csípve Al!-méregetett Pete.

-Ugyan, csak felkaptam valamit...-motyogtam, hiszen ez volt az igazság, fekete körömcipőt, egy hozzá színben passzoló neccharisnyát viseltem, egy gombos ceruza szoknyával, amibe kedvenc elnyűtt fehér ingemet tűrtem. A hajam hajpánttal fogtam össze, és még csak nem is sminkeltem...nálam ez volt a hétköznapi viselet, de ahogy elnéztem Petet, nem kellett sok idő ahhoz, hogy

rájöjjek, miért érzi,úgy, hogy túlöltöztem. Rajta egy keki színű kopott vászon nadrág és egy sötétbarna ősrégi bőrdzseki feszült,meg egy fekete wesko csizma, amit nem igazán tudtam hova tenni, ahogy azt az óriási őszes barna szakállat sem az arcán.

-Ez aztán a sok holmi egy nyárra, eh?-intett a mindösszesen két bőröndből álló poggyászom felé. Nem válaszoltam-ugyan erre most mit mondhattam volna?!...Sőt egyáltalán nem is beszéltünk a továbbiakban. Pete egy számomra ismeretlen dalt dúdolt,miközben bepakolta  csomagjaimat egy régebbi típusú piros Fordba. Úgy egy fél órás autóút következett ezután, majd megálltunk egy gondosan ápolt kert előtt, amihez takaros kis ház tartozott. Furcsa, de első pillantásra megtetszett-'talán mégsem lesz olyan rossz itt'-futott át az agyamon.

-Annyira más, mint otthon-törtem meg végül a csendet. Tényleg az volt, barátságosabb.

-Szeretni fogod, hidd el-mosolygott Pete biztatóan.-A te szobád pont az lesz ott.-mutatott az egyetlen erkélyes ablak irányába. -Gyere Al, menjünk be.-indítványozta, én pedig félszegen elindultam a nyomában.

-Sajnos nincs itthon most senki,mert a gyerekek a nagyinál vannak, Mira pedig dolgozik.-magyarázta Pete. Kicsit megkönnyebbültem, bár tudtam, hogy nem bujkálhatok örökké Pete családja elől. 

-Ugyan, nem gond.-bólintottam, Pete pedig most már kezdett belelendülni a beszédbe:

-Egyébként Mira nem dolgozik messze, van egy kis kávézója, úgy három saroknyira.Tudtad, hogy ő főzi a legjobb kávét a környéken?-csak megráztam a fejem, mert közben teljesen másra figyeltem. Még mindig a házat tanulmányoztam, minden szögletét megnéztem magamnak, és nagyon hangulatosnak találtam. A falakat lambéria fedte, melyeket teljesen beborítottak Pete és Mira gyerekeinek képei. A nappaliban egy csinos kis kandalló állt melyen szintén ott sorakoztak a családi fotók. A levegőben édes illat keringett, talán alma és fahéj elegye, nem voltam benne biztos. 

-Gyere, megmutatom a szobádat.-intett a lépcső irányába Pete. Segített nekem felvinni bőröndjeimet a nyikorgó tölgyfa lépcsőn, aztán egy folyosó következett, melynek padlója szintén fa burkolatú volt.

-Hát ez lenne az!-tárta szélesre előttem a szoba ajtaját.Bevitte a csomagokat, és letette őket az ágy mellé.-Én most magadra is hagylak,te meg vegyél fel valami szárazat! Jó ég, ha Mira meglátna ilyen vizesen, azt nem tenném zsebre.-nevetett Pete, majd becsukta maga mögött az ajtót.-Ha szükséged lenne valamire, a garázsban leszek-hallottam távolodó hangját.

 Gyorsan kicipzároztam az egyik táskám, és felkaptam magamra egy farmert, meg egy piros pólót, remélve, hogy ez már senki számára nem lesz túl sok. A hajamat megszárítottam,majd lehuppantam az ágyra, és hosszasan elnéztem új szobámat. Tágas volt, és nagyon világos-'Ezen mindenképpen változtatnom kell-gondoltam, mert már megszoktam, hogy az amerikai szobám egy kis sötét lyuk volt. Itt A fal menta zöldre volt festve,melynek mentén egy tükrös ajtajú ruhásszekrény állt,mellette a sarokban pedig egy íróasztal, egy régebbi fajta számítógéppel. Az ágy mellett volt még egy kis éjjeli szekrény,meg egy állólámpa.Rettentően furcsa volt ez a nagy kontraszt az itteni és az otthoni szobám között, ahol állandó volt a sötétség, és a zsúfoltság a  kis hely miatt. Ráadásul akárhányszor benn cigiztem, utána hosszú ideig szinte vágni lehetett a füstöt a kis ablak miatt.

Úgy döntöttem végül, hogy kicsomagolok. Nem volt kedvem lemenni Petehez, úgyhogy nem siettem el a dolgot.Egyébként is szerettem egyedül lenni, sosem zavart, hogy nincsenek barátaim,nem foglalkoztam másokkal, ahogy ők sem velem. Egy valaki azért mégis volt, akihez kötődtem egy ideig, Liam. Akkor jöttünk össze, amikor tizenhét lettem, másfél évig tartott a kapcsolatunk, de végül elhagytam. Tudtam, ha vele maradok, engem is beleránt a világába, a drogok közé. Agresszív lett, és kiszámíthatatlan,ezek után tényleg nem volt már több okom Amerikában maradni. Igaz, fél év telt el azóta, hogy hírét sem hallottam, sokszor gondoltam rá, mint az egyetlen emberre, akinek valaha megnyíltam.

Időközben teljesen besötétedett, nem is vettem észre, annyira belemerültem a gondolataimba.Pete kopogtatása zökkentett ki a mélázásból.

-Allie! Lejönnél? Megjött a csipet csapat.

-Persze, máris.-ugrottam fel, és a következő pillanatban már az ajtóban  álltam.

-Gyere csak,már mindenki itthon van.-mondta újra, minden bizonnyal azért, hogy megint mondhasson valamit. Egyébként egész szimpatikus fickónak könyveltem el Pete-et, és biztos voltam benne, hogy a gyerekei, és Mira is felnéznek rá. A lépcsőn leérve egy szőke hajú ötven körüli nő várt minket arcán sugárzó mosollyal.

-Amikor legutoljára láttalak, még pici baba voltál.-mondta a nő, aki minden bizonnyal Mira lehetett, majd mire egyet pisloghattam volna, már át is ölelt. Mira anyám nővére volt, bár most,hogy megnéztem, nem véltem felfedezni bennük hasonlóságot. Talán csak, hogy mind kettőjüknek kis pisze orruk volt. Mirának nagy meleg barna szemei voltak, melyek sarkában nevetőránc húzódott.Anyámnak ezzel szemben pici zöldes barna szeme volt, és sosem nevetett.

-Gyere Allie, már készül a vacsi!-invitált a konyhába Mira.-Pete,szólj a gyerekeknek, hogy jöjjenek le-utasította férjét Mira. Pete aki közben letelepedett a tévé elé felkiabált az emeletre:

-Vacsoraa!!-Mira a fejét rázta:

-Így én is fel tudtam volna szólni nekik-mondta, majd hozzá tette:-Mindig a focit bámulja...-én csak mosolyogtam a megjegyzésen, igazán nem tudtam, miről is beszélhetnék vele, de nem kellett ezen törnöm a fejem, mert anyámról kezdett érdeklődni. Elmeséltem neki, hogy most nem dolgozik, hanem az új barátjával utazgat, aki egyébként egy autó kereskedésben dolgozik, aztán a suliról kezdett kérdezgetni, de ekkor kicsapódott a konyha ajtó, és egy tíz év körüli kis srác rontott be a konyhába.

-Mit eszünk?-kíváncsiskodott, de Mira csúnyán nézett rá:

-Mikey, előbb illene, köszönni az unokatestvérednek!-korholta le kisfiát.

-Szia-fordult felém Mikey,majd még mielőtt viszonozhattam volna a köszönést, újra anyja felé fordult:-Na mit eszünk?-Mira bocsánat kérően nézett rám.

-Hagyma leves lesz,és most kivételesen készítettem egy kis almás sütit is. -Remélem szereted.-ez utóbbi mondatát már hozzám intézte.

-Persze, az szuper lesz.-mondtam, bár fogalmam sem volt róla, hogy szeretem-e. Anyám mellett rákényszerültem a gyors kajára, életében nem főzött még semmit. Az ajtó újra nyílt, és két velem egykorú lány jelent meg a konyhában. Úgy néztek ki, mint két tojás. Mindkettőjüknek arany szőke haja volt, ami egészen a hátuk közepéig leért.Soványak voltak, és magasak, nálam körülbelül úgy egy fejjel magasabbak.Mind a két lánynak kék szeme, és pisze szeplős orra volt, és mindkettejük kíváncsi arckifejezéssel méregetett.

-Helló, Kira vagyok, nyújtott kezet a hozzám közelebb álló, ő pedig az ikertestvérem, Lanie.

-Helló-Köszönt a Lanie nevű lány is.

-Sziasztok! Allie vagyok.-mutatkoztam be. Fogalmam sem volt arról, hogy hány gyereke van Petenek, és Mirának, úgy tűnik nem nagyon vettem szemügyre azokat a fotókat kinn a nappaliban.- Lanie, szólj apunak, hogy kész a leves. -kérte Mira egyik lányát.

-Apaaaa!-kiabálta az egyik iker-Gyere enni!-Mira megint a szemét forgatta:- kislányom, így én is kitudtam volna kiabálni.

-Bocsi anyu-mosolygott Lanie, és arcon csókolta Mirát. 

A vacsora nagyon finom volt, és


 érdekes is. Mikey akiről kiderült, hogy nálam is jobban ért a duzzogáshoz, kijelentette, hogy márpedig ő nem eszi meg a levest, és csak a süteményből kér. Mira azonban nem engedett neki. Azt mondta, addig nincs sütizés, amíg meg nem kóstolta a levest. Az ikrek veszekedtek egy sort azon, hogy hogy hívják az új srácot a szomszédban, mert Kira meg mert volna esküdni rá, hogy Charlie a neve, Lanie pedig váltig állította, hogy Bernardnak hívják.

-Lányok, elég legyen-csitította Pete a lányait. Még a végén rossz benyomást keltetek Alliere.

-Ugyan, dehogy-tiltakoztam, mert egyáltalán nem érdekelt a lányok veszekedése.

-Na és, milyen suliban szeretnél tovább tanulni?-váltott témát gyorsan Mira.

-Nem is tudom, igazából nem tervezem a tovább tanulást.-mondtam, és erre még a lányok is elcsendesedtek.

-Nahát, hogy hogy?-kíváncsiskodott Pete is.

-Még nincsenek igazán terveim, úgy gondoltam, majd lesz valahogy úgyis.-vontam vállat.

-És Aileen mit szól ehhez?-csodálkozott Mira, amit én nem igazán tudtam mire vélni.'Mit szólna?Semmit...'-gondoltam, de csak ennyit válaszoltam:

-Ő teljesen rám bízza a döntést... mindenben.- ezek után nem nagyon firtatták az iskolával kapcsolatos nem létező terveimet.

-Na, és milyen volt a nagyinál, gyerekek?-hozakodott elő újabb témával Pete, mintha kínosnak találta volna a beálló csöndet.

-A nagyi mindenkit üdvözöl.-kezdte az egyik iker-fogalmam sem volt arról, hogy Kira, vagy Lanie az. Ez után még esett pár szó a nagyanyjuknál töltött időről, és arról, hogy Mikey egyre szófogadatlanabb, ezzel végleg ki is merült a beszélgetés. Vacsora után az ikrek elmosogattak, Mira nagy nehezen rávette Mikeyt, hogy menjen el fürdeni, Pete pedig újfent leült tv-t nézni. Én megköszöntem a vacsorát, és jó éjszakát kívántam mindenkinek.

Örültem, amikor becsukódott mögöttem a szobám ajtaja. Mivel korán volt még az alváshoz, és még fürdeni sem tudtam elmenni, mert Mikey volt benn a fürdőben, kiültem az erkélyre, és rágyújtottam. Elszívtam vagy három szálat, és a környéket bámultam. Jól esett a hűvös levegő, és a sötétség. Az utca teljesen kihalt volt, csak az egyik szomszédban égett még a kinti lámpa fénye. Valaki az autóját bütykölhette, mert a következő pillanatban kikiáltott alóla:

-Aaron, hozd már ide a fogót.-  Csak most vettem észre, hogy valaki más is van odakinn, aki minden bizonnyal Aaron volt, és aki ezidáig engem bámult!! Amikor észrevette, hogy őt figyelem, elfordította a tekintetét, és egy szerszámos ládával a kezében odament az autóhoz. Miután odaadta a kért fogót az autót szerelő férfinek, újra felém pillantott. Én persze még mindig őket figyeltem. Ekkor meghallottam, hogy kopogtatnak az ajtómon, egy utolsó pillantást vetettem a lentiekre, elnyomtam a cigimet, és besiettem. Hallottam, hogy valaki az ajtó másik oldalán halkan suttog:

-És ha már alszik?-kinyitottam az ajtót. Az ikrek álltak előttem, egyforma világoskék pizsamában.

-Ne haragudj Allie, én mondtam Kirának, hogy ne zavarjunk,de, hát...-Lanie vállat vont, mert nem tudta befejezni a mondatot.

-Bejöhetünk?-kérdezte mosolyogva Kira.

-Őőőő, persze, gyertek csak!- mondtam, azzal szélesre tártam előttük az ajtót. A lányok letelepedtek az ágy mellé, a földre, egyikük törökülésben, a másik pedig térdeit átkarolva, és minden bizonnyal azt várták, hogy csatlakozzak hozzájuk. Bezártam magam mögött az ajtót, és leültem közéjük.

-Hogy tetszik a szoba?-kérdezte a törökülésben ülő lány(tényleg nem lehetett megkülönböztetni őket.)

-Igazán nagyon szép.-mondtam,és körbefutottam a szememmel a szobát.

-Na és te mindig ilyen csendes vagy?-kérdezte.

-Kira!-torkolta le testvérét Lanie.

-Azt hiszem, kell egy kis idő, amíg megszokom az itt létet.- válaszoltam, és kezdtem rájönni, hogy a cserfesebb lányt hívják Kirának, aki pedig mindenért rászól, Lanie.

-És van barátod?-folytatta a kérdezősködést Kira.

-Nincsen, és nektek?-kérdeztem vissza. Nem értettem a beszélgetés lényegét, de gondoltam nem lenne valami kedves elutasítani a lányok barátságos közeledését.

-Hát igazából van egy srác, aki...

-Ugyan már Kira, ő nem a pasid!-vágott a szavába Lanie.

-Megengednéd, hogy végig mondjam?-csattant fel Kira. -Csak azt akartam mondani, hogy nagyon tetszik nekem, nem azt, hogy a pasim,de te már egyből okoskodsz!-folytatta felpaprikázottan.

-Mi az, hogy okoskodok?-emelte fel a hangját most már Lanie is.-Kira szerintem ne menjünk bele abba, hogy ki mennyit okoskodik, mert tutira te lennél az,aki a legtöbbet!

-Húú, ezt most nagyon megmondtad!-gúnyolódott Kira.

-Lányok mi ez itt?-lépett be a szobába Mira-bizonyára eléggé kihallatszott az ikrek veszekedése.

-Nem én kezdtem.-duzzogott Kira.

-Nem érdekel, hogy ki kezdte, gyertek, hagyjátok most pihenni Alliet, biztos nagyon fáradt.-utasította lányait Mira, a két lány pedig engedelmesen követte, bár volt egy olyan érzésem, hogy azonnal tovább folytatják a vitatkozást, amint magukra maradnak.

Mirának igaza volt, eléggé elfáradtam, úgy döntöttem, majd reggel letusolok. Átöltöztem,és azzal a tudattal hajtottam álomra a fejem, hogy egy napot már túléltem itt, és nem kellett többé tartanom tőle, hogy a többit hogyan fogom. Úgy éreztem, egy merőben más, de talán jó időszaka lesz ez a nyár az életemnek. 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása